Geena Davis különleges színfoltja volt Hollywoodnak: modelleket megszégyenítő termetéhez 140-es intelligencia-hányados társult, és komoly tehetség a színészet terén, melyet leginkább talán a Thelma és Louise című filmben tudott kibontakoztatni.
A '90-es évek végére azonban csillaga leáldozott, és a Samuel L. Jacksonnal forgatott Utánam a tűzözön című akciófilmet követően egyetlen komolyabb produkcióban sem dolgozott. Az utóbbi években csupán a Stuart Little, kisegér 1-2-ben volt látható, illetve a nevével fémjelzett tévésorozatban szerepelt.
A magánélete azonban igazán csak most rendeződött: 2001-ben feleségül ment Reza Jarrahy iráni származású idegsebészhez, és egy évvel később egy kislánynak adott életet. A januárban 48. születésnapját ünneplő színésznő szóvivője, Samantha Mast most bejelentette, hogy Davis újra terhes, és ezúttal ikreket hord a szíve alatt. Egészségi állapota kielégítő, így semmi sem veszélyezteti a tavaszra időzített szülést.