Összeállt a legősibb európai orrszarvú koponyája

Számos töredékből összeállították a legkorábbi ismert európai gyapjas orrszarvú koponyáját. A németországi lelőhelyről előkerült csontok szerint az állat 12 éves korában pusztult el mintegy 460 ezer évvel ezelőtt.

A 12 éves korában elpusztult állat a Németországig húzódó gleccserek olvadékvize által kialakított delta üledékeiből került elő. Az ötvennél is több darabból álló leletet több mint egy évszázaddal ezelőtt fedezték fel egy kavicsbányában, Bad Frankenhausen közelében, ám csak most rakták össze a Senckenberg Kutatóintézet munkatársai. Aprólékos munkájuk eredményeképpen kiderült, hogy ez a legteljesebb Coelodonta tologoijensis-koponya, amely eddig a kutatók kezébe került. A Quaternary Science Review folyóiratban leírt lelet arra utal, hogy a nagy termetű állatok már mintegy 460 ezer évvel ezelőtt megérkeztek Németország középső részére. A dús szőrtakaróval ellátott orrszarvúak a Kyffhäuser-hegység lábainál legelésztek, ahol abban az időben erdővel be nem borított, sivár, gyepes-sziklás volt a táj az akkori hideg és a mainál jóval szárazabb éghajlaton.

A mai lelőhely vidéke meglehetősen barátságtalan lehetett, hiszen alig néhány kilométerrel északabbra még a Skandináviától idáig húzódó gleccserek terültek el. A hideg klímaviszonyokra jellemző egységes vegetáció az északi Jeges-tengertől a Csendes-óceánig húzódott, míg nyugat felé egészen Közép-Európáig terjedt. A nagy termetű emlősök, például a mamut, a rénszarvas vagy a pézsmatulok azonban kiválóan alkalmazkodtak a hideg éghajlathoz, s az úgynevezettt mamutsztyeppék szerény táplálékforrásait kihasználva a legzordabb körülményeket is sikeresen túlélték.

A legidősebb európai gyapjas orrszarvú koponyája

A Bad Frankenhausen közelében feltárt lelet a legidősebb ismert gyapjas orrszarvú Európából, ami pontos datálási lehetőséget biztosít arra vonatkozóan, mikor jelentek meg a hideg éghajlatot jelző állatok, miközben gyorsan elterjedtek szinte egész Ázsia és Európa területén. A 460 ezer éves kor azt mutatja, hogy a gyapjas orrszarvú már az első glaciális időszak előtt bevándorolt keleti irányból Európa területére. A nagytermetű jégkorszaki állat ősei mintegy 2 millió évvel korábban jelentek meg a Himalája északi lábánál, ám a gyapjas orrszarvú sokáig csak Kína középső részén és a Bajkál-tótól keletre eső területen fordult elő.

Gyapjas orrszarvú

A 3,5 méter hosszú, 3 tonnás gyapjas orrszarvú magányosan vándorolt a hideg tundrákon és sztyeppeken. A fején lévő két szarv közül a nagyobbik akár 1 méternél is hosszabb lehetett. Speciális fogazata a fűfélék és a fiatal hajtások fogyasztására alkalmazkodott. A kopás ellen az erős fogcement és a fogzománcon lévő taréjok védték az állatot. A két rétegből álló szőrtakaró a hideg ellen megvédte őket, ám a későbbi felmelegedés számukra is végzetesnek bizonyult.

A 2 millió évvel korábban élt Coelodonták kevert táplálkozást folytattak, melyben jelentős szerepet kaptak a fák és bokrok levelei is. Később azonban az éghajlati változások hatására a táj egyre inkább elsivatagosodott. Emiatt az állatok kénytelenek voltak arra specializálódni, hogy a sztyeppéken növekvő füveket legeljék a talajszinten. A németországi koponya vizsgálata is azt mutatta, hogy a Coelodonta tologoijensis egyáltalán nem hordta magasan az orrát, fejét inkább alacsonyan tartva legelészett fűnyíró-szerű szájával.