A 2017-es film az első rendezése volt Dean Devlinnek, aki íróként és producerként olyan katasztrófafilmeken is dolgozott korábban, mint A függetlenség napja vagy a Godzilla. A szintén a műfajba sorolható Űrvihar szerint 2022-re az emberiség már komoly műholdas rendszerrel harcol a globális felmelegedés ellen, az időjárás manipulálása azonban katasztrófák sorát indítja el: rögtön az elején halálra fagy egy afgán falu teljes lakossága, Hongkongban pedig tűz tör fel az utcák alól.
Charlton Heston második legismertebb disztopikus filmje (A majmok bolygója után) 1973-ban készült, ugyancsak nem fest túl rózsás képet 2022-ről. A bolygó túlnépesedett – egyedül New Yorkban közel 50 millióan laknak a történet szerint –, ami a klímaváltozással együtt oda vezetett, hogy már nemcsak a lakás, de az étel vagy a víz is luxusnak számít. Válaszul fejlesztették ki a címbeli, tápanyagban gazdag ételt, csakhogy az korántsem planktonból készül, mint ahogy állították.
A 2013-as film olyan sikeres lett, hogy azóta négy folytatása is készült, amelyeknek mind ugyanaz a lényegük: az Egyesült Államokban minden évben megtartják a megtisztulás éjszakáját, amikor tizenkét órán keresztül bármilyen bűncselekmény megengedett, beleértve a gyilkosságot is. Az előzményeket bemutató A megtisztulás éjszakája: A sziget szerint ezt már 2016-ban bevezették, az eredeti, Ethan Hawke-kal és Lena Headey-vel készült film azonban 2022-ben játszódik.
Lapozzon, a következő oldalon folytatjuk!