Megalománia - BMW X5 4.8iS vs. Volvo XC90 4.4 V8

Terepre valótlanok, városba fölöslegesen nagyok, szomjuk, járásuk, mint a falusi bikáé. Viszont külsejük és erejük svarceneggeri, hangjuk, fölényük meg egyszerűen világbajnok. És ilyen bolygón élünk, ez is a divat. V8-as BMW X5 vs. Volvo XC90, dupla-dupla teszt videókkal.

Lássuk csak: kívülről a BMW sportosabb, főleg ebben a kivitelben agresszívabb, a Volvo nyugisabb, nyakkendősebb. Csak márkamód. A BMW tömzsibb, a Volvo valamivel nyúlánkabb. Közös vonás, hogy fölényesek, tiszteletet parancsolóak, lehengerlőek, amúgy. Az XC90-esnek tömpébbnek tetszik az orra, pár sorral lejjebb az is kiderül, milyen hatalmas különbségek fedezhetőek föl a motorháztető alatt.

Több és nagyobb kép a BMW-ről > a Volvóról

Akkor az erőforrásokról: a BMW V8-asa 4.8-as, a motor hosszában, szépen hátra tolva, 360 lóerő, 500 Nm. A Volvóé (Yamaha-fejlesztéssel) keresztben beépített, kompakt méretű, 315 lovas, 440 Nm maximális nyomatékkal. Korszerű motorok übermodern szelepvezérléssel, alacsony fordulaton is durva hatásfokon dolgozgatva.

Ha nem ezekkel a hajtóművekkel vennénk a kiszemelt járgányokat, hát a BMW-t még 3.0 és 4.4 literes benzinesként, illetve háromezres dízelként is kínálja az X5-öt. A Volvo XC90-be még 2.5, valamint 2.9 literes turbós benzinesek, és kétféle olajos is választható. S ha már a választásoknál tartunk, de csak egy felsorolás erejéig: ha mégsem BMW-t vagy Volvót szeretnénk, vehetünk úgynevezett városi lexusterepjárónak Audit (Q7), Cadillacet (SR-X), Jeepet (Grand Cherokee), Lexust (RX), Mercedest (ML), Mitsubishit (Pajero), Nissant (Patrol) Porschét (Cayenne), Range Rovert, Saabot (9-7x), Toyotát (Land Cruiser), Volkswagent (Touareg). Népes mezőny.

De vissza a BMW-hez és a Volvóhoz: menetdinamikában, egyáltalán attitűdben ég és föld a két masina. A sportos X5 iszonyat, mit megy. Úgy gyorsul, akkorát tol, mint egy versenyautó, hangja leírhatatlan, hátbozongató. A legerősebb XC90-ben is tombol a ménes, de zabolázva, halkabban, finomabban. A Volvóval is szörnyű nagyot lehet tombolni, az XC90-ben is zsír a hatsebességes automata váltó, de más az autó karaktere, punktum. A BMW gázpedálját pusztán azért viccesen, gonoszan jó nyomogatni, hogy fel-feldörmögjön, harsogjon ez a valami, ez a megmagyarázhatatlan, pokoli zúzda.

Na ja, fogyasztásukat nem nehéz száz kilométerenként húsz liter fölé vinni. A BMW-nek sokkal könnyebb. A harminc sem kunszt. De ad is cserébe. A két tonna meg két tonna (bocs, 2,2). A Volvo esetében is, de véle inkább "csak" hajózás megyen, meg-megeresztve, majd jó tempóval uralkodva - 16 literes átlaggal zártuk a tesztet, ami nem is vészes, viszonylag.

Árilag is hasonló a helyzet: élen a BMW. Más, hogy milyen megjelenésileg, és mivel hogyan tornázható még följebb az a huszonpármillió (20-kerekek, például). Persze a Volvo sem olcsó, és az amerikai némettel karöltve az amerikai svédhez is aranyáron adják az extra extrákat. Hogy megérik-e a pénzüket? Semmiképpen sem, ha erről az oldalról közelítenénk meg a kérdéskört, naná, ha arról. Hülyeség, tudom, de azt hiszem, ha fele ennyibe kerülnének, hiretelen nem tudnának belőlük eleget legördíteni a futószalagokról.

Normálisan meg már attól idegösszeomlást kaphat az átlagautós, ha ezeknek a disznóknak (elnézést) a havi fenntartása a téma. Mennyibe kerülne, ha? Havi ezer kilométer, minimum, ez úgy 50 ezer forint, a kötelező, a súlyadó meg ilyesmik (szervizköltség), á, bagatell, de ott egy csinos kis casco, műholdas védelem, jaj, hagyjuk is. Sacc, legyen úgy mindenestül havi 150, de inkább 200, höhö. (Írja meg, kedves tulaj, segítsen!) És az értékvesztés, amortizáció, evés-ivás.

Szóval nem bírtam ki, nem tudtam elvonatkoztatni. Így a vége felé azért még megpróbálom, hiszen. Hiszen ezekben a jó nagy autókban el lehet férni többeknek kényelmesen (a Volvónak hétüléses verziója is van), ha kell, egy költözésben is partnerek (csak vigyázzunk a drága bőrkárpitozásra), aztán ott a presztízs, a testzelgési, magamutogatós, megalomán faktor (úfent elkalandoztam).

Aktív-passzív biztonságuk példás, ha le kell menni az aszfaltról, hát le velük, csak óvatosan. Hogy az egyiknek olyan az állandó négykerék-hajtása, hogy alapból 62% nyomaték jut hátra, 38 előre (igen, ő az X5), a másik egyenletes haladásnál 95%-ban frontos, bezzeg egy erős kigyorsításnál, kanyarodásnál 50% is hátra mehet (aha, XC90), ezek csak számok, adatok, elméletek. A kismillió hárombetűs felügyelő rendszer citálásától is eltekintenők egy-egy kivétellel: a HDC, a lejtmenet-szabályozó az cukor (BMW), a Volvóban a biztonságérzetünket az egekig növelő RSC (aktív borulásgátló) tesztelését meg tán ne erőltessük.

Melyik a jobb? Fogalmam nincs. Mindkettőt egyformán szerettem és nem értettem. A BMW tudása, brutalitása nekem inkább bejövős, a Volvo meg olyan volvós, és szintén harap, ha arról van szó. Meg praktikusabb is. Ám egyikkel sem lehet kanyarvadászatra indulni, pedig az jó dolog. De picivel a forgalom felett lenni is az. Nem a teherautók kipufogóját bámulni kagylóból, hanem a messzi távolt, fotelből. Mindegy, kattintsanak a következő oldalra egy kiváló tesztért az Autó-Motortól, végül alapadarokra is lelni.

Kántor István

[origo]