Indonézia egyik keleti tartományának kormányzója bejelentette, moratóriumot hirdettek a térségben működő bányákban a kitermelésre - írja az Asia Times. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb telephelyen fel kell függeszteni a munkát addig, amíg az állam át nem tekinti a bányászati engedélyeket.

A többek között Sumba szigetét és Timor nyugati részét is magában foglaló tartomány vezetése több mint 300, a térségre kiadott kitermelési jogosítvány felülvizsgálatát ígérte. A hírek szerint, Kelet-Nusa Tenggarát több más indonéz tartomány követheti a bizonytalan idejű felfüggesztési döntéssel.

Több dolog lehet a háttérben

Egyelőre nem világos, mi volt a közvetlen oka a döntésnek. Környezetvédelmi szervezetek már régóta kilincselnek a helyi vezetésnél azért, hogy az vegye szigorúbban a mezőgazdasági művelési területek és a tisztavíz-készletek ügyét.

Bánya egy vulkán krátere mellett Jáva szigeténForrás: AFP/Gerard Planchenault/ Onlyworld.N

A helyi településeken élő, illetve dolgozó aktivisták azt mondják, a mintegy 5,2 millió tartományi lakosnak csak igen kis hányada részesül az ott működő bányák jelentette gazdasági előnyökből. A helyi lakosság 90 százaléka keresztény.

Egyes feltételezések szerint a tartomány vezetését az is motiválhatta, hogy átgondoltabb lépésekkel óvhassák meg a különleges természeti kincseikről ismert szigeteket.

Flores és a többi sziget gazdag állat- és növényvilágáról ismert, nagyon erős turisztikai potenciállal, kedvelt utazási célpontként.

Kuta Beach, Bali, Indonézia: az egyik legkedveltebb turisztikai célpont az országbanForrás: AFP/Photononstop/Luca Invernizzi Tettoni

A bányászati moratórium egyelőre határozatlan időre szól, többek szerint azért, hogy a vezetés időt nyerhessen a környezet védelme érdekében.

Maribeth Erba, a szingapúri Nemzeti Egyetem szociológusa, aki a bányászat és a turizmus egymásra gyakorolt hatásait kutatja Kelet-Nusa Tenggarában, azt mondja, a civil szervezeteknek itt jelentős a befolyásuk a helyi lakosságra. Viszonylag könnyedén meggyőzik az ott élőket arról, hogy emeljék fel szavukat a környezetromboló bányászati munkák ellen.

Más elgondolások szerint, a felfüggesztés célja egyúttal a korrupció és a feketemunka, valamint az engedély nélküli kitermelés visszaszorítása.

Az ország korrupcióellenes bizottsága az elmúlt négy évben Indonézia kiadott 8500 bányaengedélyének negyedét visszavonta, és további 2500-ról azt állítja, hogy azok körül sincs minden rendben, ezért felülvizsgálatra szorulnak.

Zajlik a munka a kénbányábanForrás: AFP/Sonny Tumbelaka

Még nem tudni, lesz-e valamiből hiány

A tiltás több nemzetközi vállalatot, kínai és ausztráliai cégeket is érint. A hírek szerint több tartományi vezetés elégedetlen azzal, ahogy ezek a cégek a korábbi, a helyi közösségek fejlesztésére irányuló vállalásaikat teljesítik, avagy elfeledkeznek azokról.

Például Nyugat-Timorban termeli ki a világ legjobb minőségű mangánját a PT Gulf Mangan nevű ausztrál cég, amely éves termelését a hazai és kínai igények kiszolgálására évi 155 ezer tonnára szeretné emelni.

Mivel azonban csak jelentős késéssel teljesítette a tartomány felé tett vállalásait, ezért könnyen lehet, terveit most át kell gondolni.

Kőfejtő IndonéziábanForrás: AFP/Arimac Wilander

A térségben egyébként jelentős az arany kitermelése, bár az igazán nagy ásványkincsbányák, réz- és nikkellelőhelyek, Borneón és Szumátrán vannak. Ezeken a szigeteken egyébként nagyobb számban vesznek részt helyi vállalatok is a kitermelésben.

Egyesek szerint, hamarosan újabb ideiglenes felfüggesztéseket jelentenek be, és könnyen lehet, hogy új rendelkezések várhatók a feketemunka kapcsán is. Ismeretes, hogy 2011 és 2015 között több mint 100 ezer főt azonosítottak illegális aranybányászként az országban.

Indonézia a világ egyik legfontosabb ásványkincsszállítója, jelentős készletekkel az ipar számára értékes anyagokból, a felsoroltak mellett bauxitból, ezüstből, vasércből. A PWC 2017-ben kiadott jelentése szerint a bányászati szektor 2006-ban 5 százalékkal, 2011-ben 6,14 százalékkal, 2016-ban 4,23 százalékkal járult hozzá Indonézia GDP-jéhez.

Arról egyelőre nincs információ, a most kiadott moratórium befolyásolja-e az ellátási lánc révén a termelést vagy a gyártást, Ázsiában vagy Ausztráliában - itt vásárolják ugyanis leginkább a kitermelt indonéziai fémféléket.