Az ország számos pontján - többek között Kecskeméten, Pécsen, Békéscsabán, Gyulán, Miskolcon, Ópusztaszeren - hasonló rendezvényekkel ünneplik a csatlakozást. Több helyen lesz májusfa-állítás, hangverseny, koncertek, este tűzijáték és utcabál. Kiskunfélegyházán tájékozódási futóversenyt, Kiskunhalason díjugrató versenyt, Pécsváradon horgászversenyt rendeznek a csatlakozás alkalmából. Solton szombat délután 4-kor 100 léggömböt eresztenek el általános iskolások és óvodások, minden léggömbben egy-egy Európának szánt üzenettel.
Az ünnepségekre összesen 750 millió forintot költenek. Ennek több mint felét a vidéki rendezvényekre fordítják.
Egyéb rendezvények
A Hungexpón Hagyomány és hozomány címmel kezdődik május 1-jén egy több napos program. Szombaton és vasárnap egész nap koncerteket tartanak, emellett megtekinthető egy kiállítás, ahol például az EU-tagországok hagyományos játékait, valamint a magyar gasztronómiai értékeket, zenei hagyományokat, az olimpiai sikereket és a magyar Nobel-díjasokat mutatják be.
A pártok közül az MSZP szombat délelőtt a Városligetben ünnepli a csatlakozást, az SZDSZ pedig az SZDSZ-hajóra szervezett programokat. Délelőtt a gyerekeket várják, délután pedig koncertekre kerül sor. Az ellenzéki pártok programjáról egyelőre nincs információnk.