Szentendrén nagy hagyománya volt a borkultúrának - mondta Solymosi Heléna, a város kulturális központjának igazgatója -, az 1880-as évek filoxérajárványáig Szentendre kiváltképp híres volt a kadarkájáról. Ám a járvány kipusztította a szőlőtőkéket, helyükbe pedig gyümölcsösöket telepítettek. Mindennek ellenére, az egykori bortermelés nyomait hűen megőrizték: valaha
több mint tíz kilométer hosszú pincerendszerrel dicsekedhetett a város,
amelynek egyes maradványai máig látogathatóak. Erre a múltra is utal tehát a borfesztivál, amelyen még az egykori "pinceösvényt" is meglátogathatják az érdeklődők a hétvégi Pezseg a Fő tér elnevezésű program keretében.
A rendezvény pénteken délben kezdődik el:
pezsgőket, habzóborokat és fröccsöket lehet majd kóstolni, ehhez pedig lágy jazz és swing nyújt zenei aláfestést.
Szombaton és vasárnap pedig a Dunakanyar Jazz Quartet hallható Borbély Mihállyal, illetve a Hot Jazz Band vagy Török Ádám és a Mini Trió.
Szentendrén igazi fesztiválhangulatot alakítanak ki a szervezők: a történelmi belvárosban és a Dunaparton egész nap a bor és a szőlő témájához kapcsolódó rendezvények lesznek, a gasztronómiai kínálatot a helyi éttermek, termelők és szolgáltatók biztosítják egyedi menüsorokkal, különleges borvacsorákkal és borkostolókkal, a Tourinform iroda szervezésében pedig tematikus séták, kóstolóval egybekötött hajókirándulások, szakmai előadások és boros-zenés tárlatvezetések is zajlanak majd.