Rövid statisztika: A nagy sikerű Déryné Programba indulása óta több, mint 400 befogadóhely regisztrált, jelenleg 288 vendégjátékra készülnek, 48 utaztatás pedig már megvalósult, amelyeket összesen közel 12 000 néző láthatott országszerte a programnak köszönhetően ingyenesen vagy jelképes jegyáron. Most újabb darabot mutattak be Százhalombattán. De ez az első olyan előadás, amit a saját társulat hozott létre és nem korábbi előadások befogadása. A rendező Vidnyánszky Attila. Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című vígjátéka után a közönség hosszan ünnepelte a színészeket és az alkotókat.

Fantasztikus dolognak tartom, hogy ilyen nagy az igény a program és az általunk szervezett előadások iránt! Számos megindító visszajelzést kapunk, ami még inkább megerősít minket abban, hogy hiánypótló küldetés, amit végzünk. A munkánkkal a magyar színházművészet értékeinek széleskörű társadalmi megismertetése felett kívánunk őrködni, nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen nemes ügy élére állhatok  – mondta Kis Domonkos Márk a Déryné Program igazgatója.

A darabot Vidnyánszky Attila rendezésében mutatták be a százhalombattai Barátság Kulturális KözpontbanForrás: Origo

A Déryné Program társulata, a nagy sikert aratott János vitéz után, Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony című népszínművéből készült produkciójával tisztelgett a Program névadója előtt.A darabot Vidnyánszky Attila rendezésében mutatták be szeptember 18-án, a százhalombattai Barátság Kulturális Központban. A produkció fővárosi bemutatójára 2020. október 8-án a Nemzeti Színházban kerül sor.

Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony - mi is ez a darab?

De mi a célja az örökös kóborlásnak? (...) Talán semmi. Olykor mégis azt hiszem, van valami titokzatos célja. Olykor úgy gondolom, mi egy láthatatlan kincset viszünk magunkkal, amelynek bizonyos időre el kell érkeznie valahova. Most mi visszük, – ha kidőlünk, vállára veszi más, – de egyszer csak elérkezik oda, ahol szükség van rá.

Ahogy az előadás sajtóanyaga írja: magyar nyelvű színjátszás kivívóiként tiszteljük a vándorszínészeket, ezeket az eltökélt alakokat, köztük az olyan nagy formátumú személyiségekkel, mint Déryné is volt. Az előadás főhajtás a magyar színjátszás hőskora előtt, ahol romantikus szerelmek, nagy fellángolások, szenvedélyes viszonyok szövevényében hol küszködnek, hol csatát nyernek hivatásuk, a magyar nyelvű színjátszás ügyéért folytatott küzdelemben. A színpadon megelevenedő milliőt átszövi a színház erejébe vetett hit, ezért a láthatatlan bizonyosságért zajló folytonos törekvés, melyben ki-ki a maga tehetségével, leleményességével vagy éppen fondorlatával próbál érvényesülni. Herczeg Ferenc kalandokkal, tréfákkal, felfokozott érzelmekkel kikövezett színművét a színészek hangszeres játéka teszi még
virtuózabbá.

A címszereplő Tarpai Viktória, a többi, szintén fontos szerepet Vas Judit Gigi, Ivaskovics Viktor, Széplaky Géza, Fabók Mariann, Janka Barnabás, Szemerédi Bernadett, Dányi Krisztián, Horváth Márk, Dánielfy Gergely, Havasi Péter, Turi Bálint, Losonczi Kata, Habodász István, Kárpáti Barnabás, Gulyás Gabriella, Bácsi Bernadett, és két kisfiú, Turi Csongor, illetve Dányi Bence játssza.