BUDAPEST, DECEMBER 4.

49. sz.

A sok baj közt, mely államunk vállát nyomja, naponkint akadnak honboldogító talentumok, kik furcsábbnál furcsább tervekkel vélnek segíteni. Ghyczyt és a sajtót valóságos ostromnak teszik ki a különféle névtelen indítványok. Egyik a zsidó emancipációt mondja kárhozatosnak s sürgeti a zsidók kiűzetését az országból (No, persze!), másik a papok vagyonával véli fedezhetőnek a deficitet (Mily nagyszerű gondolat!), a harmadik pedig abba nyugszik bele, hogy a haza érdekében a kétszázezer forintnál gazdagabb emberek vagyonának a feleslege elvétessék. (Neki alighanem kisebb a vagyona 200 ezer forintnál.) Egyszóval, sokat lehetne nevetni mindezen bolondságokon, ha az idő és állapot, mely ezen gyom-gondolatokat szülte, nem volna oly nagyon siralmas téma.

Legközelebb egyik névtelen olvasónk a következő »receptet« küldé hozzánk a beteg ország számára:

"Rp. Az állam ingatlan vagyona só-, ország- s megyeházak kivételével - hitelezőinek elosztandó.
(Így tisztáztatván le az adósság, a külföldi hitelezők is az ország polgáraivá lennének.)
A tiszti, főleg papi ezer forinton felüli fizetés mérséklendő.
(Így a közjólétet előmozdítván, kényelmesen ugyan nem, de tisztességesen élhetnek.)
A szeszitalok gyártási adója kétszer s háromszor annyira felemelendő - miért alkalmilag a só ára leszállítandó.
(Így a nép nem satnyul el.)
Haec medicina optima est - ita bene erit."

Hiszen mind szép ez. Csakhogy még jobb mód ennél az, amit az a buzgó felvidéki hazafi gondolt ki a haza megmentésére, ki 4.000 frankot küldött a "Magyar Állam" szerkesztőjének, Lonkay lovag úrnak, oly célból, hogy azt Rómába menessze s imádkozásokat eszközöljön ki szegény hazánk állapotának jobbra fordulásáért.

Az eszköz ki van találva. Nincs hát semmi baj többé!

/mikszath/20060420budapest1.html/mikszath/20060421aluxusadok.html