Negroponte - aki hamarosan külügyminiszter-helyettes lesz - azt állítja a szenátus hírszerzési bizottságához címzett írásos jelentésében, hogy az al-Kaida vezetői Pakisztánban rejtőznek biztos helyeken és onnan próbálnak új lendületet adni a szervezetnek.
A volt hírszerzési vezető szerint az al-Kaida az a terrorista szervezet, amely a legjobban veszélyezteti az Egyesült Államok érdekeit, miközben egyre erősebb kapcsolatrendszert épít ki a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Európában egyaránt.
"Elfogtuk vagy megöltük az al-Kaida fontos vezetőit, de a legfőbb körök mindig talpra állnak és továbbra is nagy veszteségekkel járó támadásokat terveznek országunk és más célpontok ellen" - írta a távozó hírszerzési igazgató.
Ez az első eset, hogy egy, a Kongresszusnak adott jelentésében Negroponte Pakisztánt jelöli meg az al-Kaida főhadiszállásaként. Ugyanakkor nem említette név szerint a vezetőket, Oszama bin Ladent és Ajman az-Zavahrit, és azt sem pontosította, hogy Pakisztánban merre kell keresni őket.