Teljesen elborítja Nyugat-Európát az iszlám terrorizmus - videók

Aftermath of Paris terrorist attacks TERRORISM CRIME SQUARE FORMAT
Police guard the area underneath the Eifel tower in Paris, France, 14 November 2015. At least 120 people were killed in a series of terrorist attacks in Paris, on 13 November 2015. Photo: Malte Christians/dpa
Vágólapra másolva!
A Hamász nevezetű terrorszervezet az Izrael elleni október 7-i brutális agressziója óta jelentősen megugrott a terrortámadások és antiszemita cselekmények száma azon nyugat-európai országokban, ahol jelentős számú bevándorló él. Most hétvégén egy német turistát késelt halálra egy iszlám szélsőséges az Eiffel-torony közelében, míg korábban egy falubálra támadtak migránsok. Arra is volt példa, hogy egy zsidó nőre támadtak Lyonban. Dublinban is súlyos terrortámadás történt az elmúlt napokban. Az elkövetők jellemzően olyan bevándorlók, akik nem tudtak megbirkózni az európai kihívásokkal, kudarcaikért a befogadó társadalmakat hibáztatják - mondta a támadásokkal kapcsolatban Syafo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az Origónak. Miközben Brüsszel újabb muszlim bevándorlókat telepítene Európába, addig Magyarországon a nemzeti konzultáción az emberek elmondhatják a véleményüket az illegális bevándorlásról. 
Vágólapra másolva!

Párizs a terror városa - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője a legújabb terrortámadás kapcsán.

A szombati halálos áldozat egy német állampolgár. Az utolsó, amit életében hallott, az "Allah akbar" kiáltás volt, mielőtt az iszlamista egy késsel meggyilkolta. És nem valami külvárosi gettóban, hanem nem messze az Eiffel-toronytól. Mi lesz ennek a vége? Ébresztő Európa! - írta a fideszes képviselő.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy „Allah akbar". Rendőrök elektromos sokkolóval ártalmatlanították és a helyszínen őrizetbe vették – közölte Gérald Darmanin belügyminiszter.

Egyre durvább a francia terrorhelyzet Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Malte Christians

Először a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt, majd a terrorelhárítási ügyészség vette magához az ügyet. Az elkövető a 26 éves Armand R, Párizs egyik elegáns elővárosában, Neuilly-sur-Seine-ben született francia állampolgár, pszichológiai problémákkal küzdött, radikális iszlamista nézetei miatt szerepel a titkosszolgálatoknak az állambiztonságra veszélyes személyekről vezetett nyilvántartásában.

Megdöbbent a francia közvélemény

Az antiszemita incidensek száma az elmúlt években fokozatosan nőtt Franciaországban és általában Nyugat-Európában. Mivel azonban az elkövetők jellemzően bevándorló hátterű fiatalok, ezeket kevésbé tárgyalta a mainstream média.

A Hamász október 7-i terrorakciója azonban sokkolta a nyugati világot, a francia közvélemény pedig döbbenten figyelte a támadásokat követő palesztin-párti tüntetéseket. Mindezek nyomán a zsidók elleni támadások is a közbeszéd témájává válhattak - minderről már Sayfo Omar beszélt az Origónak. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója közölte, a

A bevándorlók egy része kudarcaikért a befogadó társadalmat hibáztatja, ezért kezd szélsőséges akciókba (Képünk illusztráció) Forrás: NurPhoto via AFP/Samuel Boivin/NurPhoto/Samuel Boivin

Sajnos vannak, akiknek a frusztrációja agresszióba csap át, áldozataik pedig békés európai polgárok lesznek. A mostani helyzet kiemelten veszélyes. A palesztin-izraeli konfliktus az információs térben is zajlik, a közösségi média tele van a palesztin áldozatok képeivel, ez pedig felgyorsíthatja azoknak a bevándorlóknak a radikalizációját, akik már egyébként is ráléptek erre az útra - mondta az elemző.

A terroristákat élteti a baloldal

Érdekes, hogy alig pár órával a szombat esti terrortámadás előtt a francia baloldal egyik vezető politikusa, Jean-Luc Mélenchon a Hamászt dicsőítette egy terrorpárti tüntetésen. A Visagrad24 most egy egészen megdöbbentő videót közölt a közösségi oldalán. A felvételen az látható, amint Jean-Luc Mélenchon francia baloldali politikus a Hamászt élteti.

- fogalmazott félreérthetetlen módon Mélenchon. Ennél már csak a beszéd időzítése erősebb: az alig pár órával a világot sokkoló támadás előtt hangzott el.

Jean-Luc Mélenchon közel sem súlytalan szereplője a francia politikának, hiszen a legutóbbi, 2022-es elnökválasztás első fordulójában 22 százalékkal harmadikként végzett. A tavalyi törvényhozási választáson pártjával, az LFI-vel szintén szépen szerepelt a NUPES választási koalíció tagjaként, 25 százalékot értek el.

Miért támogatja a baloldal a bevándorlást, miért tagadja a migráció és a terrorizmus szoros kapcsolatát?

A párizsi terrortámadás kapcsán érdemes arra is emlékeztetni, hogy az elmúlt években a francia (és a nyugat-európai) közélet egyik leginkább tiltott témája a bevándorlás és a terrorizmus közötti szoros és egyértelmű összefüggés volt. Noha statisztikák ezrei bizonyítják, hogy a terrortámadások elsöprő többsége a muszlim bevándorlókhoz (vagy éppen második-harmadik generációs migránsokhoz) köthető, az európai baloldal (kiegészülve a gyáva, magukat centristáknak nevező, valójában a hagyományos konzervatívokhoz nem köthető áljobboldallal) ezt tagadja. És rendületlenül támogatja a bevándorlást és persze a migránsok szétosztását. (Ezért is fontos a nemzeti konzultáció: erről is véleményt mondhatnak a magyar emberek.) Hogy a baloldalt miért nem zavarja az arab terrorizmus, miért állnak például a palesztin terroristák mellé (gondoljunk Jean-Luc Mélenchon francia baloldali pártvezérre), a Le Figaro kimondatlanul is - részben - választ ad. A másik válasz egyszerű: a talaját vesztett baloldal új szavazóbázist lát a migránsokban, főleg a zsidógyűlölő muszlimokban, nem véletlen, hogy a francia baloldal vezetője, Mélenchon mecsetekben is tartott kampánygyűlést.

Fellángoló antiszemitizmus

A Hamász nevezetű terrorszervezet október 7-i Izrael elleni támadása után Franciaországban is jelentősen megugrott az antiszemita és egyéb támadások száma. Még november 4-én késsel megsebesítettek egy fiatal zsidó nőt az otthonában Lyonban, Franciaország harmadik legnagyobb városában.

A NŐ ELMONDÁSA SZERINT OTTHONÁBA BECSENGETTEK, ÉS AMIKOR AJTÓT NYITOTT, EGY SÖTÉT RUHÁS, RÉSZBEN ELTAKART ARCÚ TÁMADÓ KÉTSZER MEGSZÚRTA, MAJD ELMENEKÜLT. AZ AJTÓRA HOROGKERESZTET FESTETTEK, DE EGYELŐRE NEM TUDNI, MIKOR.

Franciaországban 1040-re emelkedett az antiszemita cselekmények száma, és 486 embert állítottak elő október 7-e óta. Tavaly egész évben 436 antiszemita cselekményt regisztráltak a hatóságok.

Gyilkos migránsok a francia falunapon: egyikük le is vizelte az áldozatát

Az Origo itt számolt be arról a kegyetlen, szemtanúk szerint fehérek elleni rasszista gyilkosságról, amelyet november 19-én hajnalban követtek el egy Drôme megyei 600 fős faluban. Az áldozat barátai szemtanúi voltak a mészárlásnak, döbbenetes, ahogy visszatekintenek erre a tragikus támadásra. A Le Figaro foglalkozott az üggyel, és ugyan némi késéssel - az Origo már előző nap megírta -, de az országos francia lapok közül elsőként számolt be róla, hogy migránsok lincseltek és a fő motivációjuk az volt, hogy fehér embereket öljenek.

Van olyan szemtanú, aki szerint „a bálra még korábban két fiatal migráns érkezett a „La Monnaie"-nak nevezett külvárosból", ami nem ismeretlen a rendőrség előtt sem.

A falutól mintegy 20 percnyi autózásra levő negyed is egy olyan, „köztársaságon kívüli terület" , migránsgettó, ha úgy tetszik, ahova a rendőrök nem szívesen mennek be, rendkívül veszélyes környék, amely a régióban jól ismert a bűnözésről és a kábítószer-kereskedelemről. A migránsok belekötöttek a helyiekbe, lányokat is zaklattak, a biztonsági őrök miután felfedezték, hogy a migránsoknál kések vannak, közbeléptek és kihajították őket a bálról, de ezt követően visszatértek.

Lángokban állt Dublin

Nem csak Franciaországban történtek terrortámadások az elmúlt hetekben. Dublinban egy bevándorló három gyereket és két felnőttet késelt meg egy lányiskola közelében. Az emberek a támadást követő órákban Dublin utcáira vonultak. A rendőrség 34 embert tartóztatott le az éjszaka folyamán, miután 500 ember támadt meg üzleteket, gyújtott fel járműveket és fordult a sisakkal és pajzzsal felszerelkezett tömegoszlató rohamrendőrök ellen.

Lángokban állt Dublin a migránsok erőszaka miatt Forrás: MTI/AP/PA/Brian Lawless

Írtunk arról is, hogy agresszív tombolásba kezdtek a Hamász terroristái mellett tüntető migránsok és szélsőbaloldaliak Berlinben még októberben. Neuköllnben - ami egy migránsnegyed - több autót is felgyújtottak. Rendőrökre támadtak, 65 rendőr megsebesült. Frankfurtban vízágyúval kellett oszlatni a terroristapárti tüntetőket. Változtassuk Neuköllnt Gázává!" - ezzel a jelszóval szervezték meg a pusztítást a terroristapárti szervezetek. A berlini migránsok palackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket, pirotechnikai eszközöket gyújtottak fel. A rendőrség távozásra szólította fel őket, de nem mentek el. Végül 170 embert őrizetbe vettek - aztán, persze, elengedték őket.

Brüsszeli pénzek a Hamásznál

Az októberben kirobbant izraeli konfliktus, a Hamász palesztin terrorszervezet brutális támadása után központi kérdéssé vált Európában, hogy Brüsszel az elmúlt években sok százezer euróval támogatott palesztin szervezeteket. A támogatás egy része ráadásul a Hamász terrorszervezethez is eljutott. Most pedig a nemzeti konzultáció ötödik kérdésében erről is véleményt mondhatunk.

Az elmúlt hetekben Európa nagyvárosaiban bevándorlók tömegei ünnepelték a közel-keleti terrortámadásokat, így a Brüsszel által ösztönzött migráció révén a terrorizmus ismét fenyegeti a kontinensünket. Egy friss kutatás szerint pedig jelentős az iszlám terrorizmus miatti lakossági aggodalom.

Időközben az Európai Bizottság azonnal megháromszorozta a Gázának nyújtott humanitárius támogatást több mint 75 millió euróra. Az is kiderült, hogy erős a gyanú, hogy a Brüsszel által a palesztinoknak nyújtott összesen 691 millió eurónyi támogatásból nagy arányban juthatott a Hamász terrorszervezetnek is. Napvilágot látott az is, hogy a palesztinokhoz is került az Európai Unió egyetemi támogatási programjából, az Erasmusból. (Az Erasmus-programmal kapcsolatban is megpróbál Brüsszel visszaélni a hatalmával és nem adni a pénzből a magyar diákoknak.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!