Álmokat gyűjtögetnek - interjú a Zagar vj-ivel

Egy ideje már figyeljük őket. Vetítéseik mindig máshogy hatnak; amikor az ő produkciójukat látjuk, nem szaladunk villódzó vizuáleffektektől eszünket vesztve a dj felé, hanem a zene és a vetített kép együttes hatásától állunk letaglózva, földbe gyökerezett lábakkal. Fillcell (Zságer Balázs öccse, Zságer Varga Ákos) és Kemuri (Somogyi Kristóf) a Zagar együttes felkent vizualistáiként meséltek egyebek mellett a vj-zés kulisszatitkairól.

Ezek szerint együtt nem is készültök egy-egy vetítésre. A színpadon sem kommunikáltok, megy minden a maga útján?
Kemuri: Így valahogy. Én rányomom az Ákos keverőjére a gépem, ő a sajátját az enyémre. A zene határozza meg a mi váltásainkat is. Szót is csak ritkán váltunk. A zenét követjük, és mindketten tudjuk a dolgunkat.

Vállalnátok másoknak is hasonló vizuális munkát?
Fillcell: Muszáj volt gondolkodnom ezen, mert kaptam már felkéréseket, de nehezen tudnám elképzelni. Kérdés, melyik zenekarral működne ilyen jól. Nekünk szerencsénk van a bátyámékkal, mert az ő zenéik filmszerűek, a mi dolgunkat így nehéz elrontani.

Nem feltétlenül zenekarra gondoltunk. Mondjuk, ha Palotai szólna, hogy ezek a számok lesznek a szettemben, vetítsetek rá valamit, azt vállalnád, vállalnátok?
Fillcell: Publo már szólt is, hogy vetíthetnénk épp a palotais Rewindokon, de még nem jött össze. Palotai más, vele bármikor dolgoznék. Ott nem is kéne tracklista, mert ha az ember ismeri a dj-t, akkor tudja, mire számíthat.
Kemuri: Én is kaptam már fölkérést a Brains zenekartól. De még hozzájuk sem érzem azt a közelséget, mint a Zagarhoz. A három-négyórás party-vj-szett meg egyáltalán nem vonz. Abban nem tudnám megvalósítani az elképzeléseimet.

Fotó: Botos Tamás

Mely zenészekkel működnétek együtt?
Fillcell: Az Aphex Twin vagy a Squarepusher alá szívesen vetítenék. Elektronikai műszerész vagyok, mindenféle kütyüket építenék, ahogy mozogna a zenész a színpadon, úgy generálódna a hang mellett a kép is, nekem semmit sem kéne csinálnom a koncerten már. Legalább végre megnézném, milyet vetítek.
Kemuri: Van egy mexikói arc, Murcof, aki klasszikust kever elektronikával, illetve egy másik figura, Lusine, aki az igazi puttyogtatós, tiszta elektronikát löki. Ezekre a zenékre - bármikor hallgatom őket - mindig megjelenik előttem valami kép... Nagy vágyam ez, de nem sok esélyt látok rá, hogy összejöjjön.

Figyeltek más vizuális brigádokat is? Voltak olyanok, akikre fölkaptátok a fejeteket?
Kemuri: Most vigyázni kell, mit mondunk... De nem volt olyan, akire felfigyeltem volna. Körülbelül tizenöt éve járok partykra, de nem emlékszem zseniális vj-produkcióra. Sőt, általában csalódom: minél nagyobb a név, annál nagyobbat. A legnagyobb gáz a The Orb vj-je volt a Szigeten. Ötméteres asztalra pakolt ki drágábbnál drágább cuccokat. Aztán a vásznon elsütötte az összes partyvizuális közhelyet, a spirálalagúttól a kaleidoszkópig. Olyan motívumokat, amelyek még a tíz évvel ezelőtti Rave-olimpiákról élnek az emlékeimben.
Fillcell: Kifejezetten nem figyelem, de sok helyen megfordulok, úgyhogy beleszaladok vj-szettekbe. Nem nagyon láttam olyat, amelyikben koncepció lenne. Mondjuk Yonderboi vizualistájánál, Varga Vincénél volt elképzelés, meg működött is. Az már más kérdés, hogy nekem nem tetszett. A szigeti Radiohead-koncert például jó volt. Ott a zene, a fények és a képek összhatása, összehangoltsága nyűgözött le igazán.

Mit gondoltok a vj-zés jövőjéről?
Kemuri: Először is, nem tartom magamat vj-nek, úgyhogy nem nagyon szeretnék okoskodni. Azt tudom, hogy amit ma vj-zésnek szokás nevezni, az engem nem vonz.
Fillcell: Szerintem mindenfajta vetítésnek meg lehet találni a helyét. Képzeld el, ha egy drum'n'bass-buliban, mondjuk az A38-on a mi kis képeinket vetítenék, a közönség joggal akadna ki. Ugyanúgy, ahogy nincsen rossz zene, csak rossz helyen, rossz időben lejátszott muzsika, nincs rossz vizuál sem. Egy d'n'b-bulin igenis villództassák szét az agyam. De ha koncerten csinálják ugyanezt - az vérlázító.
Kemuri: Szerintem nem kifejezetten a technika határozza meg, merre tart a vizualitás. Inkább az, milyen képeket gyűjtesz. Én a klasszikus filmek erős képi világában hiszek. Azok a képek egy másik kontextusba, zene alá helyezve nagyot tudnak ütni. Lehet, hogy azért, mert filmrendezőnek készültem, és most pótcselekvésként mások álmait, filmjeit értelmezem újra. Nemrég történt velem valami, talán ebből kiderül, mi vagyok, ha nem vj. Az utolsó vágás című, a jövőben játszódó filmben születéskor minden ember testébe beültetnek egy implantátumot, amely rögzíti, amit az illető hall és lát élete során. Vannak a filmben az úgynevezett vágók, akik az elhunyt életének filmjéből vágnak egy rövid montázst, természetesen csak a kellemes emlékeket kiemelve. Ezt aztán lejátsszák az ember temetésén. Nos, mikor megnéztem ezt a filmet, másnap, nem sokkal azután, hogy felkeltem, odajött hozzám édesanyám, hogy meghalt a család egy jóbarátja. Megkért, hogy az elhunyt házivideóiból vágjak össze egy zenés montázst, ami emléket állít neki a család és a barátok előtt. Borsódzott a hátam az egésztől, de inkább attól, hogy pont ezután a film után történik ez meg... Ez lehetek én: egy vágó, aki mások álmaiból valami újat álmodik.

Greksa László, Zubor Tamás