

Őrült jelenetek a Roland Garroson: majdnem a pályán végezte el a nagydolgát a teniszező – videó
Emlékezetesre sikerült első fellépése, de nem egészen úgy, ahogy azt elképzelte volna.


Emlékezetesre sikerült első fellépése, de nem egészen úgy, ahogy azt elképzelte volna.


Elképesztő izgalmak várhatóak a Forma-1-es Katari Nagydíjon.


Nagyon úgy néz ki, hogy a 450 millió fontos nyári átépítés egyelőre csak rontott a címvédő helyzetén.


A PL-címvédőnél nagyon nehezen élik meg a bajnoki cím utáni válságot, amelynek több oka is van.


Árulkodó jelek vagy csak sok az egyszerű véletlen?



A lefújást követően a tunéziai futballista nem feledkezett meg a szerencsétlenül járt drukkerről.


A katalán sztárcsapat nagyon nehéz helyzetbe került, az ügy a klub egész szezonját meghatározhatja.


A csapat igazgatótanácsának tagja egy nevet meg is erősített a sajtónak.


A közösségi oldalakon záporoztak a dicséretek.


A 46 éves szakértő a közösségi médiában osztott meg egy fotót.


Az elképesztő baki miatt a csapata történelmi vereséget szenvedett.


Egyre inkább úgy tűnik, hogy nagy az ellentét a Red Bull alakulatán belül.


Két tábor alakult ki a magyar edző híveiből és kritikusaiból, már az utódjáról beszélnek.


Hőssé válhatott volna, helyette megszégyenült.


A magyar válogatott csapatkapitánya a világ egyik legjobb 8-asa. Elemezés.


Az eset miatt a csatár nagyon kellemetlenül érezte magát, a sportigazgató sem érti a dolgot.


Azonnal magyarázkodni kezdett a csapatfőnök.


Az angol amatőr liga egyik focistájának sikerült kihagynia a kihagyhatatlant.


Megnyerhette volna a meccset a csapatának az utolsó percben.