

A Red Bull megóvta Russell futamgyőzelmét – megszületett a döntés
A versenyzők közel 45 percet töltöttek a versenybírák szobájában.


A versenyzők közel 45 percet töltöttek a versenybírák szobájában.


Egyre inkább úgy tűnik, hogy nagy az ellentét a Red Bull alakulatán belül.


Az amerikai autógyártó szeretné, ha a nagyvállalat mihamarabb pontot tenne az ügy végére.


Mi lesz a csapattal és Max Verstappennel Christian Horner távozása esetén?


A sportigazgató léphet a helyére a független vizsgálat eredménye után.


Újabb részletek Christian Horner botrányáról.


Saját csapata indított vizsgálatot ellene.


Christian Horner elmondta, melyik pilóta a példaképe.


Konkrét példával indokolta meg a véleményét.


Meglepő dolgokat mondott az ellenfelekről.


A kötelező gyárbezárások miatt minden bizonnyal új ütemterv szerint kell majd folytatniuk a munkát.


Elmondta, melyik a legnehezebb munka a Forma-1-ben.


Kiderült, miért ölelgette egymást a Red Bull és a Mercedes csapatfőnöke a szezon utolsó versenyén.


Christian Horner szerint az AlphaTauri pilótája a szezon legjobb versenyét produkálta Abu-Dzabiban.


Erről a Red Bull csapatfőnöke beszélt.


A Ferrari csapatfőnöke szerint is sürgős változtatásokra van szükség.


Nem hitt a fülének a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.


A Red Bull főnöke beszélt a pilótája hozzáállásáról.


Helmut Marko a kezdetektől, vagyis 2005 óta kulcsfontosságú tagja az osztrák csapatnak.


A mexikói jobban teszi, ha minél előbb összeszedi magát, és az idény eleji formáját mutatja.