

Az olimpia szempontjából fontos döntést jelentett be Kovács Kokó István
Kilépett a nemzetközi szövetségből a MÖSZ.
Kilépett a nemzetközi szövetségből a MÖSZ.
Szinte teljesen egyhangúan választották újra a sportvezetőt.
A vezető tisztségre a szervezetet 2022 februárja óta irányító Gyulay Zsolt az egyetlen jelölt.
Gyulay Zsolt az olimpiára első magyar női ökölvívóként kijutott Hámori Luca lelkiállapotáról is beszélt.
Elképesztő teljesítménnyel nyerte meg a magyar küldöttség első aranyérmét Párizsban a 21 éves úszóklasszis.
Az egykor honvédos gerelyhajító feleségét alig néhány hete vesztette el.
A MOB és a magyar főváros jelesre vizsgázott a városi sportágak olimpiai selejtezőjének megrendezésében.
A könyvbemutatón ott volt Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardozó és Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség kétszeres ötkarikás bajnok elnöke is.
A Magyar Olimpiai Bizottság sikeres terepszemlét tartott a jövő évi olimpia helyszínén.
A tavalyi megemlékezés óta két magyar ötkarikás győztes halt meg.
A sportvezető beszélt a jövőbeli terveiről is.
Jelenleg öt sportágban 19 magyar sportoló rendelkezik kvótával vagy az induláshoz szükséges szintidővel.
Felkérték Fürjes Balázst, pályázzon az állandó NOB-tagságra.
A tavaly januárban meghalt olimpiai bajnok tornász özvegye nem tudja fizetni házuk törlesztőrészleteit.
Az egykori öttusázó 72 éves volt.
Kiderült, hogy a Szajnán rendezik meg a 2024-es játékok nyitóünnepségét.
A MOB az adományok szállításának szervezésében vesz részt.
Bartha Csaba korábban már dolgozott a szervezetnél.
Most először ült össze az elnökség az új elnök, Gyulay Zsolt vezetésével.
Gyulay Zsolttal barátok voltak.