

Kiszivárgott Hámori Luca algériai ellenfelének nemi tesztje: itt a bizonyíték, hogy férfi DNS-e van
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint nem kell vizsgálat, elég az, hogy ő mit mond magáról.


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint nem kell vizsgálat, elég az, hogy ő mit mond magáról.


Egy sportolónő egészen elképesztő története, amelynek olvasása után azt mondjuk, hogy ilyen nincs.


Amit más versenyeken megtehetnek, azt a francia fővárosban megtiltják.


Azonban a két ország képviselői kizárólag egyéni sportágakban szerepelhetnek.


A pénteki bejárást még gázszivárgás zavarta meg az építési területen.


A NOB célzott párbeszédet folytat majd a jelentkezőkkel a rendezésről.


Megválasztása esetén a megbízatás nyolc évre szólna, és egyben NOB-tagságot jelentene.


Mértéktartó olimpiát terveznek 95 százalékban meglévő versenyhelyszíneken.


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja szerint biztos rendezést fúrtak meg azok, akik miatt vissza kellett vonni a pályázatot.


A NOB Mumbaiban tartott keddi ülésén döntött a magyar sportdiplomata jövőjéről.


A NOB kedden Mumbaiban dönt a magyar sportdiplomata jövőjéről.


A sportvezető szerint a jelölés a magyar sportnak és a magyar olimpiai mozgalomnak szóló elismerés.


Az Eiffel-torony alatt elindították az órát, amely a hátralévő napokat, órákat, perceket és másodperceket is mutatja a megnyitóünnepségig.


A francia főváros polgármestere, Anne Hidalgo szerint, ami ma történik, Oroszországot nem igazán sorolja a "békés országok csoportjába".


Thomas Bach szerint a szankciók feloldása nem tűzszünet vagy békemegállapodás kérdése.


Az egykori finn jégkorongozó, Emma Terho a 2024-es párizsi olimpiáig marad a poszton.


A spanyol sportvezető 2020 után töltheti be újra a NOB alelnöki tisztségét.


A NOB orvosi bizottságának vezetőjének elmondása szerint az akkreditált személyek számára létrehozott buborékban eddig nem akadtak egymással összefüggő esetek.


A sportetika és a sportirányítás kérdéseiben különösen jártas svájci szakember kulcsszerepet töltött be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megreformálásában.