Vágólapra másolva!
A norvég Vipers Kristiansand 33-30-ra legyőzte az orosz CSZKA Moszkvát a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így Ole Gustav Gjekstad csapata lesz a Brest Bretagne ellenfele a vasárnapi fináléban.

Helyszíni tudósítás

Míg a francia sikerrel záruló Győr-Brest elődöntő inkább a védelmekről szólt, addig a másik párharc inkább a támadósorok remeklésével kezdődött. A Vipers a norvég válogatottra, a CSZKA az orosz nemzeti csapat kézilabdázóira épít. Henny Reistadon nem találtak fogást a moszkvaiak, a 22 éves irányító már az első játékrészben hét gólt dobott.

Katrine Lunde remekül védett a második elődöntőben Fotó: Hirling Bálint - Origo

Rajta kívül két legendája remek teljesítményének köszönhetően a norvégok 18-12-re megnyerték az első 30 percet. Katrine Lunde kiválóan védett, ahogyan Heidi Löke is számos hétméterest harcolt ki. A túloldalon a jobbátlövő Antonina Skorobogacsenko megmozdulásait leszámítva nem sok okuk volt az örömre.

Ugyan Anna Szedojkina és Chana Masson, a két rutinos kapus egy-egy nagy bravúrt hozzá tudott tenni, de nem ők irányították az események alakulását. Daria Dmitrieva és Jekatyerina Ilina is jobb teljesítménnyel kellett, hogy előrukkoljon a második félidőben, ha nem szerettek volna túl hamar lemondani a fináléba jutásról.

A Vipers könnyedén találta meg a moszkvai védekelem gyenge pontjait Fotó: Hirling Bálint - Origo

A második játékrész a világ összes rutinjával bíró Lunde és Masson bravúrjaival kezdődött, de még ebből is a Vipers jött ki jobban. Nora Mörk és Heidi Löke találatai tartották a norvégok magabiztos előnyét. (22-14)

Reistad góljai, Lunde bravúrjai szünni nem akaró elemei voltak a találkozónak, amelynek utolsó negyedére fordulva az oroszok két üres kapus góllal 24-20-ra zárkóztak. Sőt, Polina Gorskova ziccere után Ole Gustav Gjekstadnak kellett időt kérnie, mert hirtelen szoros lett az eredmény.

Heidi Löke ezúttal is jó néhány nehéz helyzetet megoldott Fotó: Hirling Bálint - Origo

Lökét ismét sikeresen megtalálták a labdával, minden idők egyik legjobb beállója pedig ezúttal sem hibázott. Reistadból is hasonlóan sikeres játékos lehet, amennyiben még számos olyan határozott betöréssel jelentkezik, mint amivel visszaállította az ötgólos különbséget. (26-21)

Olga Akopian az utolsó tíz percre fordulva időt kért, hátha csapata egy utolsó rohammal meg tudja menteni a mérkőzést. Polina Vedekina gólja csak apró lépés volt, amire Mörk hetesből válaszolni tudott. Majd jött a négyes döntő után visszavonuló Linn Jörum Sulland, aki nehéz szögből vette be Szedojkina kapuját.

Simán nyert a Vipers Kristiansand a női kézilabda Bajnokok Ligája második elődöntőjében Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az októberi sérülése után visszatérő fiatal tehetség, Jelena Mihajlicsenko hétméteresből szerezte meg élete első gólját a Papp László Sportarénában. Ilina szemfüles megmozdulásával öt perccel a vége előtt 30-26-ra visszajött a CSZKA, de Löke sokadik szép találata eldöntötte a fontos kérdéseket. Reistad pedig elérte a kétszámjegyű gólmennyiséget.

A Vipers Kristiansand 33-30-ra legyőzte a CSZKA Moszkvát, így a norvégok lesznek a Brest ellenfelei a vasárnapi döntőben.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő, Budapest
elődöntő
Vipers Kristiansand - CSZKA Moszkva 33-30 (18-12)
gólszerzők: Reistad 10, Antzen, Löke, Mörk 5-5, Tomac 4, Knedliková 2, Jonassen, Sulland 1-1, illetve Vedekina 7, Ilina, Skorobogacsenko 5-5, Dmitrieva, Markova 4-4, Heindahl, Gorskova, Mihajlicsenko, Ristovska, Szudakova 1-1
korábban:
Győri Audi ETO - Brest Bretagne 23-23 (8-11, 20-20, 22-22) --- hétméteresekkel: 2-4
a vasárnapi program:
bronzmérkőzés
15:15 Győri Audi ETO - CSZKA Moszkva
DÖNTŐ
18:00 Brest Bretagne - Vipers Kristiansand