Kiderült, mi alapján fogják sorsolni a katari foci-vb csoportjait

Kevin De Bruyne, Belgium, foci, vb
Kevin De Bruyne álomgólt lőtt a brazilok elleni negyeddöntőben
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése szerint a jövő csütörtöki világranglista adja majd az alapját a válogatottak kalapokba osztásának a november 21-én rajtoló katari világbajnokság csoportsorsolásához, melyet jövő pénteken tartanak Dohában.

A FIFA a hivatalos honlapján megjelent keddi közleményben emlékeztetett rá, hogy a 32 résztvevő csapat közül 29 lesz ismert a sorsolás időpontjában, mivel a két interkontinentális pótselejtező, valamint az ukrajnai háború miatt elhalasztott egyik európai pótselejtező győztesére később derül fény.

A FIFA közlése szerint a házigazda Katart, valamint a vb-részvételt jövő péntekig biztosító 28 együttest a jövő csütörtöki világranglistán elfoglalt pozíciók alapján rendezik majd kalapokba a sorsoláson. A vb-re nyolc négycsapatos csoportot alakítanak ki, Katar az első kalap első résztvevőjeként várja majd a sorsolást. Hozzá csatlakozik majd további hét együttes, mégpedig azok, amelyek a világranglistán a legjobb hét pozíciót foglalják el.

Jelenleg a belga válogatott vezeti a világranglistát Forrás: BELGA/AFP/Dirk Waem

A második kalapba a FIFA-rangsorban elfoglalt pozíciók alapján következő nyolc vb-résztvevő kerül, aztán következik a harmadik kalapba kerülő további nyolc együttes. A negyedik kalapba kerül majd az öt leggyengébb világranglista-helyet elfoglaló csapat, s hozzájuk csatlakozik a maradék három alakulat, a június 13-14-én Katarban sorra kerülő két interkontinentális, valamint a május-júniusi válogatott meccsnapokon lebonyolítandó európai pótselejtező továbbjutója.

A FIFA azt is közölte, hogy az eddigiekhez hasonlóan minden csoportba csak egy csapat kerülhet egy-egy kontinensről, de ez alól kivétel Európa, mivel onnan 13 válogatott vesz részt a vb-n. A nyolc csoportból így ötben két európai válogatott szerepel majd.

A vb csoportsorsolását jövő pénteken - magyar idő szerint - 17 órakor tartják Dohában.