Vágólapra másolva!
Kemény kihívóra számíthat Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke a november 11-én sorra kerülő tisztújító közgyűlésen Salbert Ferenc alelnök személyében. A volt klasszis rúdugró azt ígéri, két év alatt 60 millió forintot hoz a sportágnak.

Részletes adatbázissal mutatja be a magyar atléták olimpiai szereplését Hencsei Pál és Ivanics Tibor kedden bemutatott könyve. Az ötkarikás játékok magyar szereplőit ismertető sorozatban az atléták eredményeivel foglalkozó kötet az ötödik. Zsivótzky Gyula olimpiai aranyérmes kalapácsvető a keddi sajtótájékoztatón úgy vélekedett, ilyen alapos könyv még nem készült a hazai atlétikáról.

Hencsei Pál elárulta, hogy már egy éve elkészült a kézirat, s a kötet előszavának megírására Gyulai Istvánt, a nemzetközi szövetség (IAAF) főtitkárát kérték fel. A megjelenés azonban anyagi okok miatt késett, Gyulai pedig márciusi halála miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek.

Ivanics Tibor szerint a legnehezebb a múlt század eleji olimpiák eredményeinek felkutatása volt, mivel ezekről csak töredékes adatok maradtak fenn. Így nem is tudni például, hogy Bauer Rudolf milyen sorozattal nyerte meg a diszkoszvetés 1900-ban Párizsban, csak a győztes dobás eredménye ismert.

A 178 oldalas könyv a rengeteg statisztika mellett érdekességeket is felidéz, így magyar atlétaedzők külföldi munkásságát vagy magyar származású atléták más országok színeiben elért sikereit.