Vágólapra másolva!
A Manchester United válogatott sztárja, Harry Maguire nagy meglepetésre kimaradt az Európa-bajnokságra készülő angol fociválogatott szűk keretéből. A védő azonban nem sokáig búslakodott, azóta éjszakánként 6400 font (2,8 millió forint) értékű törökországi szállodában élvezi a nyaralását.

A Manchester United védője, Harry Maguire fényűző nyaralását élvez Törökországban, miután nem kapott helyet Gareth Southgate csapatában. 

Harry Maguire
Harry Maguire a sört sem veti meg a nyaralása alatt
Fotó: SWNS

A 31 éves Maguire-nek a múlt héten megszakadt a szíve amiatt, hogy a sérülése miatt kimaradt a 26 fős keretből.

Harry Maguire az Európa-bajnokság helyett a törökországi nyaralásán iszik 

A védő most már túltette magát a történteken, és egy ötcsillagos üdülőhelyen piheni ki a fáradalmakat Belekben. A The Sun beszámolója szerint természetesen

nem tudott elbújni a szurkolók szemei elől, az ott nyaralók szerint már „nagyon jó hangulatban van”, a hírek és a képek tanulsága szerint az alkoholt sem veti meg.

A 63-as válogatott középhátvéd április óta küszködik a sérülésével, ennek ellenére május végén bekerült a Southgate ideiglenes 33 fős keretébe, de nem tudott teljesen felépülni a 2024-es Európa-bajnokságra, így kihagyja a németországi kontinensviadalt.

Múlt csütörtökön a X-en írt a sérüléséről, és hogy emiatt megszakad a szíve, le van döbbenve. 

"A legnagyobb erőfeszítéseim ellenére sem sikerült legyőznöm a vádlisérülésemet. Lehet, hogy túlságosan erőltettem, hogy sikerüljön. 

Egyszerűen teljesen kizsigereltem magam. Számomra Anglia képviselete a legnagyobb megtiszteltetés. Ez jelent mindent számomra. Ha játékosként nem tudok segíteni a csapatnak, szurkolóként fogom támogatni őket – az ország többi részével együtt. Menjetek és nyerjétek meg, fiúk. 

Ezután visszatérek a Manchester United orvosi csapatának felügyeletéhez, hogy felkészüljek a következő szezonra."

Mielőtt visszatért volna a Man Unitedhez, hogy folytassa a felépülését, Maguire Törökországba utazott a jól megérdemelt pihenésre. A szurkolók kiszúrták, hogy a Maxx Royal Belekben tölti a nyaralását, az üdülőhely egy ötcsillagos golf- és gyógyfürdő szálloda.

A Daily Mail szerint egy nyaraló azt állította, Maguire "nyugodt" és "nagyon jó hangulatban van".

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!