A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
Vágólapra másolva!
Hiába dőlt el, hogy Kylian Mbappé a Real Madridnál folytatja a pályafutását, az Európa-bajnokságon szereplő francia válogatott támadó és a Paris Saint-Germain között továbbra sem csendesednek a viszályok. Francia lapértesülések szerint Mbappé 100 millió eurós kártérítést követel korábbi csapatától.

Az Eb-n orrtörést szenvedő Mbappé szerződése június 30-án jár le a PSG csapatával, majd ezt követően csatlakozik a Real Madridhoz, ahol július 16-án mutatják be hivatalosan.

Mbappé jövője miatt már hónapok óta komoly patthelyzet alakult ki, ugyanis a PSG egy rövid időre száműzte is a csatárt az első csapatból, aki nem tartott a klubbal a szezon előtti ázsiai túrára, majd miután közölte a vezetőséggel, hogy elhagyja a csapatot a nyáron, Luis Enrique vezetőedző kirakta a kezdőből.

Euro 2024: Netherlands - France
Mbappé 100 millió eurót követel a PSG-től
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A francia L'Equipe információi szerint a francia válogatott támadója április óta nem kapta meg a fizetését és a hozzá tartózó egyéb bónuszokat a párizsi sztárcsapattól. A lap szerint a PSG már közölte a francia ligával, hogy nem áll szándékában kifizetni távozó sztárjátékosának a bérét.

A PSG mindenképp szeretett volna 180 millió eurót kapni Mbappéért, amit a szerződésében szereplő hosszabbítási záradékkal, vagy a játékos fizetésének egy részének a megvonásával akart megspórolni.

Ugyan Mbappé megígérte, hogy nem fog anyagilag keresztbe tenni a PSG-nek, ahol hét évet töltött és összesen 306 hivatalos meccsen 255 gólt szerzett és 108 gólpasszt adott. A 'L'Equipe beszámolója szerint ugyanis a 25 éves csatár beleegyezett volna abba, hogy lemond az 55 millió eurós fizetéséről, ha a PSG ingyen elengedi őt a nyáron a szerződése lejártával - ez azonban csupán szóbeli megállapodás volt. 

Mbappénak azonban esze ágában sincs lemondani a fizetéséről és már közölte a francia klub vezetőségével, hogy 100 millió eurót követel, különben jogi lépéseket tesz.

A felek között egyelőre folynak a tárgyalások, de a lap szerint hetekig is eltartat, mire döntés születik az ügyben.

Mbappé jelenleg a francia válogatottal szerepel a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon. Az osztrákok ellen megsérült csatár a Hollandia elleni mérkőzést csak a cseresorból nézte végig.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!