A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
HUNMagyarország
19:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
Vágólapra másolva!
Sajtóhírek szerint a Ferencváros labdarúgócsapatánál folytathatja pályafutását a holland élvonalban szereplő Go Ahead Eagles belga középpályása, Philippe Rommens.

A holland De Telegraaf információi szerint a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) címvédő Ferencváros élénken érdeklődik a Go Ahead Eagles 26 éves középpályása, Philippe Rommens iránt. A lap hozzáteszi, hogy a magyar bajnok már egy komoly ajánlatot is tett érte a hollandoknak - derült ki az Üllői129 oldaláról. A cikk megjegyzi, hogy 

a belga játékos meglehetősen kreatív és technikailag képzett, a szabadrúgások, illetve a szögletek tekintetében pedig kifejezetten erős.

Philippe Rommens
Philippe Rommens (b) a Fradiba igazolhat
Fotó: ANP via AFP

Rommens tizenkét éven át a PSV akadémiáján nevelkedett, éppen akkor, amikor Pascal Jansen is az eindhoveniek utánpótláscsapatainál dolgozott, vagyis a Fradi új edzője jól ismerheti a középpályást. Romenns a PSV felnőtt csapatában egyetlen mecset sem játszott, mivel nem kapott profi szerződést, így 2018-ban távozott. Ezt követően három évet töltött a holland másodosztályú Top Oss csapatánál, majd 2021-ben került a jelenlegi csapatához, ahol azóta 94 meccsen 11 gólt és 14 gólpasszt szerzett. 

Philippe Rommens
A Fradi új edzője jól ismerheti a belga középpályást a holland bajnokságból
Fotó: AFP

Az előző szezonban 25 meccsen lépett pályára, ezeken 5 gólt lőtt és kiosztott emellett 6 gólpasszt is, ám januárban bokaszalagszakadást szenvedett, emiatt három hónapig nem léphetett pályára, de a bajnokság hajrára visszatért és fontos szerepet játszott abban, hogy csapata kiharcolta a Konferencia-liga-selejtezős indulást.

A Ferencváros korábbi Európa-liga-selejtezős ellenfelének belga középpályása augusztusban ünnepli majd huszonhetedik születésnapját, a piaci értékét pedig 3,5 millió euróra taksálja a Transfermarkt, vagyis Rommens lehetne a Fradi ötödik legértékesebb játékosa.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!