Vágólapra másolva!
Az angol Harry Kane az első játékos, aki két különböző Eb-meccsen is hosszabbításban szerzett gólt, miután a dánok elleni 2021-es elődöntő után most vasárnap a szlovákok kapujába is betalált.

A sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet anyagában megemlítette, hogy az ily módon duplázó 

Kane előtt ketten tudtak két gólt is elérni hosszabbításban, de ők egyetlen Eb-meccsükön tették ezt: a magyar Novák Dezső és a német Dieter Müller.

 Utóbbi 1976-ban Jugoszlávia ellen volt kétszer is eredményes, míg Novák az 1964-es Európa-bajnokság bronzmeccsén a dánok kapuját vette be egymás után két ízben is: az 1-1-et követő "túlórában" előbb a 107. percben 11-esből, majd a 110.-ben szabadrúgásból szerzett gólt, s alakította ki a 3-1-es végeredményt.

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 2: Group C Denmark v England
Jön Harry Kane, jön az angol gól
Fotó: AFP

Kane győzelmet jelentő találata a 19. angol fejesgól volt az Eb-k történetében, amivel Anglia egyedül vezet ebben a mutatóban Portugália (15), Spanyolország és Franciaország (13-13) előtt. A 2-1-es sikernek köszönhetően a szigetországi alakulat továbbra is veretlen az Eb-ken Gareth Southgate szövetségi kapitány irányításával, aki eddigi 11 meccsén 7 győzelmet és 4 döntetlent jegyez. Amellett Anglia tovább javította Szlovákia elleni mérlegét: hét meccsükből egy döntetlen mellett hatot megnyert, írja az MTI a futballstatisztikákkal foglalkozó IFFHS-re hivatkozva.

Az IFFHS azt is megjegyezte még, hogy 

Anglia legutóbbi négy olyan Eb-mérkőzésén, amelyen vezetést szereztek ellene, mindig megfordította az állást,

 s győzni tudott: 2004-ben Horvátországot verte 4-2-re, 2016-ban Wales-et 2-1-re, s 2021-ben Dániát ugyancsak 2-1-re. Hátrányból csak Franciaország nyert több meccset, jelesül ötöt az Eb-históriában.

A Spanyolország-Georgia (4-1) összecsapás érdekességeként az IFFHS azt emelte ki, hogy a spanyolok nagy tornán, vagyis vb-n és Eb-n először nyerték meg első négy meccsüket. Egyszersmind a spanyolok világeseményen a kieséses szakaszban ötödik alkalommal diadalmaskodtak legalább három góllal. A nyertes csapatban játszó, 16 éves és 353 napos Lamine Yamal lett az első 18 év alatti európai futballista, aki a világ- és Európa-bajnokságokat tekintve a kieséses szakaszban pályára lépett.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!