Vágólapra másolva!
Mohamed Szalah, a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool támadója a klubja kérésére kihagyja az egyiptomi válogatott márciusi mérkőzéseit.

A 31 éves támadó a Ghána elleni Afrika-kupa mérkőzésen szenvedett combhajlító sérülést január közepén, Szalah akkor sírva jött le a pályáról és úgy tűnt, akkor hosszabb időre harcképtelenné válhat. 

Szalah csak két meccsen tudott játszani a januári Afrika-kupán
Fotó: AFP

Egy hónappal később aztán a Brentford elleni bajnoki meccsen visszatért a csapatba, góllal és gólpasszal vette ki a részét a 4-1-es sikerből. Az egyiptomi támadónak azonban ezt követően ki kellett hagynia a Liverpool soron következő négy meccsét, ugyanis súlyosbodott a sérülése. 

Érdekesség, hogy ugyanezt történt Szoboszlai Dominikkel is, aki január elején szenvedett combhajlító sérülést a Newcastle elleni meccsen, majd szűk egy hónap kihagyás után visszatért a csapatba, gyönyörű gólt is fejelt a Chelsea elleni bajnokin, azonban a meccs után kiderült, hogy rásérült a combjára, így csak március 2-án, a Nottingham Forest elleni bajnokin játszhatott ismét. 

Múlt hét szerdán aztán Szalah ismét teljes értékű edzésmunkát végzett és elutazott a csapattal Prágába a csütörtöki Európa-liga nyolcaddöntőre, amit a Liverpool 5-1-re megnyert Szoboszlai góljának is köszönhetően. 

Szalah a múlt heti El-meccsen térhetett vissza
Fotó: Anadolu via AFP

A Liverpoolnak az Arsenallal és a Manchester Cityvel való bajnoki versenyfutásban nagyon fontos a 31 éves támadó. A klub arra kérte az egyiptomi szövetséget, hogy ne hívják be Szalah-t a márciusban esedékes Új-Zéland elleni barátságos mérkőzésre, mert úgy gondolják, hogy a játékosnak jól jönne egy kis pihenő.

Az egyiptomi szövetségnél azonban világossá tették, hogy ha Szalah a nemzetközi szünet előtt játszik a Liverpoolban, akkor úgy tekintik, hogy rendelkezésre áll hazája képviseletére. 

Mint ismert, Szalah csereként pályára lépett a Sparta Praha elleni El-meccsen, majd a Manchester City elleni rangadón is, azonban további egyeztetések után az egyiptomi szövetség megenyhült, és felmentést adott a 31 éves támadónak, aki így nem fog szerepelni az Egyesült Arab Emírségekben sorra kerülő Winsunited Cup elnevezésű tornán, amelyen Egyiptom mellett Tunézia, Horvátország és Új-Zéland szerepel majd.

Mohamed Szalah Szoboszlai Dominik helyére állt be a City elleni rangadón
Fotó: AFP

Tíz fordulóval a vége előtt az Arsenal a jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a bajnokságot a Liverpool előtt, míg a címvédő Manchester City a harmadik helyről várhatja a folytatást, egy ponttal lemaradva az egyaránt 64 pontos Arsenal-Liverpool páros mögött.