Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében mindkét keddi visszavágó nagy meglepetést és fordulatokat hozott. A Barcelona a PSG elleni párharc második meccsén alig több mint 10 perc után hiába vezetett összesítésben két góllal, egy hatalmas hiba megpecsételte a sorsát. A francia együttes először jutott tovább a BL-ben vesztes állásból, Luis Enrique a volt csapata ellen ért el történelmi sikert. A másik spanyol gigász, az Atlético Madrid is elbukott, mert a Borussia Dortmund egy elképesztő meccsen fordított, és hazai pályán kiharcolta a továbbjutást. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a keddi játéknap további érdekességei!

Hihetetlen körülmények között omlott össze a Barcelona

A Barcelona emlékezetes mérkőzésen nyert 3-2-re egy héttel ezelőtt Párizsban, Xavi együttese 3-2-es előnyből várhatta a hazai visszavágót, amit nem az átépítés alatt álló Camp Nou Stadionban rendeztek, hanem a közel 55 ezer férőhelyes Estadio Olímpico arénában. A 16 éves csodagyerek, Lamine Yamal nagyszerű egyéni villanása után a párharc első meccsén két gólt szerző Raphinha már a 12. percben betalált, a Barca ekkor összesítésben két góllal vezetett, minden a katalánok kedve szerint alakult. Hiába azonban a korai előny, egy óriási hiba után hatalmas fordulat következett be a mérkőzésben. 

A 29. percben Ronald Araujo utolsó emberként fellökte a kapura törő Bradley Barcolát, amiért a nagykárolyi születésű játékvezető, Kovács István azonnali piros lappal kiállította.

Barcelona, PSG, Bajnokok Ligája
Ronald Araujót az első félidő közepén kiállította Kovács István játékvezető
Fotó: AFP (Photo by FRANCK FIFE / AFP)

Ezen a szinten már rengeteget számít egy emberhátrány, a PSG pedig azonnal kihasználta az előnyét és a kapuja elé szegezte a Barcelonát. A katalánok korábbi játékosa, Ousmane Dembele a szünet előtt kiegyenlített, majd a második félidő elején Vitinha egy nagyszerű átlövéssel vezetést szerzett a PSG-nek - érdekesség, hogy az első meccsen is mindketten gólt lőttek. 

Az 54. percben döntetlenre állt a párharc, majd a Barca az edzőjét is elveszítette, ugyanis a hevesen reklamáló Xavit piros lappal a lelátóra száműzte Kovács István.

Nem sokkal később jött a teljesen összeomló spanyolok újabb hibája, Joao Cancelo a 16-oson belül felrúgta Dembelét, amiért a franciák 11-est kaptak. Kylian Mbappé a büntetőt könyörtelenül bevágta, ezzel már a PSG állt továbbjutásra. A folytatásban még küzdött a Barcelona, de nem sikerült gólt szereznie, helyette Mbappé rúgott még egyet, Luis Enrique csapata végül 6-4-es összesítéssel jutott tovább az elődöntőbe.

FC Barcelona v Paris Saint-Germain: Quarter-final Second Leg - UEFA Champions League 2023/24
Mbappé két gólt lőtt, a PSG fordított, és kiejtette a Barcelonát a BL-ből
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto

Luis Enrique történelmet írt a PSG-vel

A spanyol edző a Barcelona trénereként 2015-ben triplázott, a Bajnokok Ligája mellett a spanyol bajnokságot és a Spanyol Kupát is megnyerte, 2017-ben pedig minden idők egyik legnagyobb fordítását mutatta be, ráadásul éppen a PSG ellen. Akkor a nyolcaddöntőben került össze a két gigász, a párharc első meccsén 4-0-s francia siker született, ám a spanyolországi visszavágón Lionel Messiék 6-1-re nyertek. 

Enrique szempontjából ezúttal fordított volt a "leosztás", most a Paris Saint-Germain edzőjeként vitt véghez történelmi fordítást a Barcelona ellen,

mégha nem is négygólos, hanem csupán egygólos hátrányt kellett ledolgoznia. A siker viszont azért egyedülálló, mert a PSG korábban még nem tudott BL-párharcot megfordítani vesztes állásból.

"Nagyon büszke vagyok. Megmutattuk, miért is jöttünk ide. 

Kaptunk egy gyors gólt, de mentálisan egyben maradtunk, folytattuk a játékot, folyamatosan támadtunk. Mindent megtettünk azért, hogy jobbak legyünk a Barcelonánál. Rengeteg karakter, elszántság és erős vágy a siker iránt: ezt mind megmutatták a játékosaim.

A szurkolóinknak köszönhetjük a győzelmet, különösen azoknak, akik elkísértek minket ide ma este" - mondta a továbbjutás után Luis Enrique.

A meccs legjobbjának választott Dembele ezúttal is gólt szerzett, és nem igazán érintette meg, hogy korábbi csapatának szurkolói alaposan kifütyülték szinte minden labdaérintésekor. "A Barcelona nagyszerű klub, szeretem a csapatot. 

Megértem a füttyöket, ilyen az élet. A továbbjutásunk nagy dolog!

Amikor legutóbb elődöntőbe kerültünk, akkor a döntő is összejött. Drukkolunk, hogy ez idén is sikerüljön" - nyilatkozta a francia válogatott támadó, aki tavaly nyáron 50 millió euróért igazolt a Barcelonától a PSG-hez.

A meccs másik hőse a két gólt szerző Mbappé volt, aki sokáig szinte láthatatlannak tűnt, ám a második félidőben kétszer is lecsapott. 

A Real Madridba tartó világbajnok csatár idén is elképesztő szezont fut, ez volt a 41. gólja, így a topligákban szereplő játékosok közül ő az egyetlen, aki minden sorozatot figyelembe véve eljutott 40 találatig

a 2023/2024-es idényben. A 25 éves világsztár már 15 gólnál jár a BL egyenes kieséses szakaszában, nála többet csak Cristiano Ronaldo szerzett (23) ebben a vonatkozásban. Dembele mellett Mbappét sem kímélték a Barca-drukkerek, a PSG támadója azonban szemmel láthatóan nem jött zavarba ettől.

Xavi keményen szidta a bírót a BL-kudarc után

Ami a Barcelonát illeti, Xavi nagyon nehezen emésztette meg a BL-kiesést, a katalánok vezetőedzője még a mérkőzés után is a bíróval foglalkozott. 

Sajnálatos, hogy a bíró hibája miatt véget ért a nekünk a Bajnokok Ligája. A piros lap túlzás volt, és utána az egész meccs megváltozott. Csak annyit mondtam a játékvezetőnek, hogy katasztrófa volt. Ez a valóság.

Szerintem Araujo kiállítása döntötte el a párharcot, addig szervezettek voltunk" - nyilatkozta a klublegenda, aki a jövőjét érintő kérdésre szűkszavúan válaszolt. "A Barcelona újra megpróbálja, én nem vagyok fontos" - mondta a szezon végén távozó Xavi, akit szintén kiállított Kovács István, miután őrjöngve rugdalózott az oldalvonal mellett.

Érdekesség, hogy Xavi már háromszor kapott piros lapot vezetőedzőként, míg 22 évig tartó játékoskarrierje során mindössze két alkalommal állították ki. 

A Barcelona számára egy jó Bajnokok Ligája-szereplés menthette volna meg a szezont, de ez a lehetőség is elúszott a katalán sztárcsapatnak.

Az együttes a hétvégén a Real Madrid otthonában játszik El Clásicót, győzelem esetén 5 pontra felzárkózhat, vereség esetén azonban 11 pontos hátrányba kerül. Az ősi riválist minden bizonnyal azért már nem fogja megelőzni a bajnokságban, így ezt az idényt vélhetően trófea nélkül zárja a klub. A csapat holland válogatott középpályása, Frenkie De Jong is csalódottan értékelt és már a következő idényre fókuszált a kiesés után.

Mindent beleadtunk, de végül nem kaptunk semmit az erőfeszítésünkért. Ez nagy csapás, mert teljesen meg voltunk győződve arról, hogy továbbjuthatunk.

Küzdöttünk az eredményért a piros lap után is, de nem tudtunk újabb gólt szerezni. Nincs más megoldás, össze kell szednünk magunkat, és meg kell próbálnunk jobban teljesíteni a következő szezonban" - nyilatkozta a holland futballista.

Barcelona, PSG, Bajnokok Ligája
Csődöt mondott a Barcelona, és kiesett a Bajnokok Ligájából
Fotó: AFP (Photo by Josep LAGO / AFP)

A Barcelona az előző két idényben már a csoportkörben kiesett, de most legalább eljutott a negyeddöntőig, bár a szurkolókat valószínűleg ez nem vigasztalja. A katalán gigász legutóbb 2019-ben játszott BL-elődöntőt, döntőben pedig 2015 óta - ekkor meg is nyerte a sorozatot - nem szerepelt.

Elképesztő dortmundi bravúr, nagy pofont kapott az Atlético Madrid

Diego Simeone együttese a Borussia Dortmund elleni párharc első meccsén 2-1-re nyert, így a Barcelonához hasonlóan szintén egygólos előnyből várhatta a visszavágót. A madridiak a hazai siker után idegenben próbálták meg kivívni a továbbjutást, ám a fölényben futballozó németek már a szünet előtt megfordították a párharcot Julian Brandt és Ian Maatsen góljaival. A második félidő elején aztán ritmust váltott a spanyol csapat és kiegyenlített, de a fordulatoknak ezzel még nem volt vége, mert Edin Terzic együttese két nagyszerű góllal 4-2-re nyert, ezzel 5-4-es összesítéssel harcolta ki az elődöntőbe kerülést.

Borussia Dortmund - Atlético Madrid
A dortmundi játékosok öröme a továbbjutás után
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP (Photo by BERND THISSEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

A Dortmund 2013 után jutott be ismét a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjébe, ahol a Paris Saint-Germain lesz az ellenfele a döntőbe kerülésért.

A németek bravúrjához hasonló szenzációt korábban csak a Juventus tudott okozni, eddig ennek a két klubnak sikerült hátrányból párharcot fordítania az Atlético ellen a BL egyenes kieséses szakaszában. 

"Nagyon boldog vagyok és hihetetlenül büszke. Kiváló volt a hangulat a stadionban, bár volt két pillanat, amikor összeomolhattunk volna, viszont erősek voltunk és megérdemelten fordítottuk meg a párharcot. Büszke vagyok, hogy megérdemelten jutottunk tovább egy olyan csapat ellen, mint az Atlético Madrid" - értékelt a meccs után a dortmundiak vezetőedzője, Edin Terzic.

Borussia Dortmund, Atlético Madrid, Bajnokok Ligája
Edin Terzic csapata elképesztő meccsen jutott tovább
Fotó: AFP (Photo by INA FASSBENDER / AFP)

A meccs emberének választott Julian Brandt szerint őrült mérkőzést játszottak, és alig várja, hogy a PSG-vel a csoportkörös meccsek után ismét összecsapjanak. 

Őrült találkozó volt nekünk és a szurkolóinknak is. Nagyon örülök a meccs embere díjnak, de számomra Marcel Sabitzer volt ma a legfontosabb játékosunk.

Nagyon komoly lesz a PSG elleni meccsünk. A csoportkörben hazai pályán jók voltunk ellenük, idegenben már kevésbé. Most még jobbak akarunk lenni, mert a döntőbe jutás a célunk" - mondta a meccs első gólját szerző Brandt.

Düh és csalódottság az Atlético Madridnál

Természetesen ez egy hatalmas csapás, mert az egész párharc során keményen küzdöttünk. Jó szezont futottunk most a BL-ben, ezért különösen fájó a kiesés. Nagyon dühösek vagyunk, mert tovább akartunk jutni, ám a futball ilyen kegyetlen tud lenni.

Fel kell emelni a fejünket, és mindenekelőtt köszönetet kell mondanunk a szurkolóinknak, akik elkísértek minket Dortmundba" - mondta csalódottan az Atlético csapatkapitánya, Koke.

Diego Simeonénak a párharc első meccsén elért győzelem volt az 50. sikere a BL-ben trénerként, de az 51. már nem jött össze, így az Atlético nem jutott be a legjobb négy közé, ahol legutóbb 2017-ben járt a Bajnokok Ligájában. "A végsőkig küzdöttünk és igyekeztünk megnyerni egy olyan meccset, amin mindig annak az ellenkezője történt, amit szerettünk volna. A Dortmund jól reagált, amikor 2-2-re hoztuk fel a meccset, és pontosan azért nyert, mert sokkal precízebb és erőteljesebb volt támadásban" - értékelt Simeone a BL-kiesést követően. 

Borussia Dortmund, Atlético Madrid, Bajnokok Ligája
Diego Simeone hiába imádkozott, az Atlético kiesett a BL-ből
Fotó: AFP (Photo by Odd ANDERSEN / AFP)

Jöjjenek a játéknap további érdekességei:

  • A Barcelona tinisztárja, a 16 éves és 278 napos Lamine Yamal a legfiatalabb focista, aki gólpasszt adott a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában.
  • Kylian Mbappé már a 48. gólját lőtte a BL-ben, ezzel utolérte Andrij Sevcsenkót és Zlatan Ibrahimovicsot. A PSG sztárját már csak nyolcan előzik meg.
  • Másodszor fordult elő az Atlético Madriddal, hogy 4 gólt kapott a BL egyenes kieséses szakaszában játszott meccsen.
  • Luis Enrique az egyetlen korábbi Barcelona-edző, akinek sikerült kiejtenie a BL-ből csapatával a katalán együttest.
  • Ousmane Dembele 2 gólt lőtt a Barcelona ellen az egyenes kieséses szakaszban, ami pontosan annyi, mint amennyit a katalán csapat játékosaként szerzett a BL ezen szakaszában.
  • A brazil Raphinhánál (3) csak Karim Benzema (5) lőtt több gólt a PSG ellen a BL-ben az elmúlt nyolc idényben.
  • A Barcelona-PSG meccsen fordult elő először a BL egyenes kieséses szakaszában, hogy egy meccsen három 18 éves vagy annál fiatalabb játékos a kezdőcsapatban szerepeljen.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
FC Barcelona (spanyol) - Paris Saint-Germain (francia) 1-4 (1-1)
gól: Raphinha (12.), illetve Dembélé (40.), Vitinha (54.), Mbappé (61., 89., előbbit 11-esből)
piros lap: Araujo (29., FC Barcelona)
Továbbjutott: a Paris Saint-Germain 6-4-es összesítéssel.

Borussia Dortmund (német)-Atlético Madrid (spanyol) 4-2 (2-0)
gól: Brandt (34.), Maatsen (39.), Füllkrug (71.), Sabitzer (74.), illetve Hummels (49., öngól), Correa (64.)
Továbbjutott: a Borussia Dortmund 5-4-es összesítéssel.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!