Megvan az utolsó Windows pontos dátuma

windows 10 mobil konzol pc
Vágólapra másolva!
Hivatalos megjelenési dátumot kapott a Windows 10, eddig csak a júliusi premier volt ismert.
Vágólapra másolva!

Hivatalosan megerősítették a Windows 10 júliusi premierjének pontos dátumát: a Microsoft mai bejelentése szerint 2015. július 29-én válik elérhetővé az új operációs rendszer.

Az utolsó számozott Windows minden jogtiszta Windows 7 és 8, illetve 8.1-es rendszert használó számára ingyenesen lesz elérhető, frissítés formájában. A Microsoft már az oprendszeren belül is felhívja a felhasználók figyelmét az ingyenes beszerzés lehetőségére, az előregisztráció mától vált elérhetővé.

A jogtiszta Windowsok már felhívják a figyelmet az ingyenes frissítésre Forrás: Origo

Több Windows már nem lesz

A Microsoft az utóbbi időben többször kiemelte, hogy a Windows 10 lesz a cég utolsó nagy operációs rendszere, a továbbiakban pedig új megjelenések helyett ez a program részesül majd folyamatos frissítésben.

Éppen ezért, bár a Windows 10 július 29-től bárki számára letölthető, teljesen késznek sosem lesz tekinthető, mivel folyamatosan változni fog.