Nyolcezerszer gyorsabbak lehetnek majd az 5G-seknél.

Tavaly világszerte megkezdődött az első 5G mobilhálózatok végső tesztelése és kiépítése, az elmúlt évek óriási felhajtása ellenére odáig még nagyon kevés szolgáltató jutott el, hogy ténylegesen elérhetővé tegye a technológiát az ügyfeleinek. Ennek csekély gyakorlati jelentősége van, hiszen alig néhány csúcsmobil kompatibilis az 5G-hálózatokkal, a technológia támogatása csak idén fog általánossá válni a felső kategóriás mobilok piacán, bemutatkozni a középkategóriában.

A kép csak illusztrációForrás: Pexels

A 5G bevezetésével kapcsolatos kihívások persze nem késleltetik a jövő mobilhálózataival kapcsolatos fejlesztéseket, a kínai Tudományos és Technológiai Minisztérium jóvoltából már

meg is kezdődött a munka a hatodik generációs mobilhálózatokon.

A projekten dolgozó munkacsoport előzetes becslései szerint a 6G papíron olyan nyolcezerszer lehet majd gyorsabb az 5G-nél, akár 1 TB/s átviteli sebességet nyújthat.

Kontextusként ezzel a sebességgel 40-50 darab 4K felbontású film tölthető le egy másodperc alatt.

Persze a 6G mobilhálózatok megjelenésére nem mostanában kell számítani, összehasonlítási alapul az 5G-n még 2008-ban kezdődött el az érdemi munka, azaz bő tíz évet kellett várni a piacon való tényleges megjelenésére.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!