[Frissítve] Napokon belül bemutatkozhat a GTA VI

Szenzáció van kilátásban a videójátékos világban, a Bloomberg számára tudósító Jason Schreier belsős forrásai szerint még ezen a héten bemutatkozhat a Grand Theft Auto játéksorozat hatodik része, bár az első kedvcsináló videó befutása állítólag csak decemberben várható.
Az eddig érkezett pletykák szerint a GTA VI visszatér a Miamiról mintázott Vice City városába, ami már önmagában is garanciának tűnik a sikerre, hiszen a 2003-as évjáratú GTA: Vice City annak idején gamerek tízmillió számára volt meghatározó élmény. A már 185 millió példányban fogyott előző GTA-hoz hasonlóan a hatodik számozott rész is több irányítható főszereplőt vonultathat fel, valamiféle Bonnie és Clyde jellegű történetre lehet számítani, ennek megfelelőn a széria megkaphatja az első női főszereplőjét is.
A jelenlegi információk alapján a GTA VI valamikor a jövő év folyamán futhat be, a bejelentésének időzítésével pedig részben a részvényesek hangulatán kívánhat javítani a Rockstar Games fejlesztőcéget birtokló Take-Two játékkiadó.
Frissítés: a jelek szerint megtörtént a pletykált bejelentés, ennek során a Rockstar közölte, hogy decemberben fogja ténylegesen leleplezni a Grand Theft Auto következő részét.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!