Szánalmas módon próbál még több pénzt szerezni Kulcsár Edina és G.w.M

G.w.M, Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Már a kapcsolatuk elején sem aratott osztatlan sikert Kulcsár Edina és G.w.M párosa, akik családjukat adták fel, ezt sokan nem nézték jó szemmel. Azóta sem sikerült a kettejük ellen irányuló ellenszenvet csillapítani, ugyanis folyton valamilyen botránnyal hívják fel magukra a figyelmet a közösségi oldalaikon. Kulcsár Edina sem örülhet, hiszen hiába örvendett korábban nagy népszerűségnek, egyre többen fordulnak el tőle, nehezményezik, hogy mennyire megváltozott a stílusa és értékrendje az új férje hatására, valamint a magánéletének kiárusítása sem szimpatikus sokak számára. Azonban nem a botrányos házaspár az egyetlen, akik ilyen szánalmas módon, valódi teljesítmény nélkül próbálnak még több pénzt szerezni a követőik által.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina és G.w.M

Egyre több durva kritikát kap a viselkedése miatt Kulcsár Edina, de őt ez hidegen hagyja, valamiért a pénz és a luxus mindennél fontosabb lett számára, ezért

a támadások ellenére is folytatja a fizetős realityt a közösségi oldalán, mely arra enged következtetni, hogy talán anyagi gondjaik is adódhattak.

G.w.M az utóbbi időben egészségügyi problémáival küzdött, melyek miatt kórházba is került. Ezenkívül a rapper koncertjei sem túl sikeresek az utóbbi időben, valószínűleg a körülötte kialakuló ellenszenv is közrejátszhat, így a bevételük is jóval kevesebb a megszokottnál.

G.w.M és Kulcsár Edina a botrányos realityből akarnak megélni Forrás: Kulcsár Edina Instagram

Ezért lehet ez a kétségbeesett próbálkozás arra, hogy valódi munka és valódi teljesítmény nélkül könnyen pénzt szerezzenek a privát Instagram-csatornán indított valóságshow-val, ami sokak szerint kritikán aluli és kétségbeejtő is egyaránt, sokan már a gyerekeik miatt is aggódnak. Kulcsár Edinától emiatt sok követője elfordult, szerintük nemcsak külseje, hanem értékrendje is drasztikusan megváltozott, mióta a rapperrel él, úgy gondolják, hogy igénytelen lett és pénzéhes. Többen is úgy vélik, hogy nem tiszteli a követőit azáltal, hogy pénzt kér azért, amiért eddig nem.

Ettől függetlenül elég szép számmal iratkoztak fel a privát csatornájukra, amiért

havi 1790 Ft-ot kér a házaspár, cserébe kiteregetik a család és gyerekeik életét is.

Pár nap alatt majdnem 900 feliratkozóval büszkélkedhettek, ami több millió forint bevételt jelentett nekik. Ezért is próbálnak minél felkavaróbb, tartalmasabb videókat közzétenni, hogy minél több ember figyelmét felkeltsék, még akkor is, ha ehhez közös kislányukat, Amarát kell felhasználniuk.

Nemrég egy botrányos videó is kiszivárgott róluk, melyen az állítólag depresszióval küszködő G.w.M az éjszaka közepén – feltehetőleg bódult állapotban – hazatérve felriasztotta feleségét és fél éves kislányukat is, majd elautóztak Németországba azért, mert a rapper ott akart reggelizni. Sokan felháborodtak a látottakon, és ezek után a gyerekeket féltik leginkább.

Sokan úgy gondolják, hogy Kulcsár Edina teljesen kifordult önmagából, mióta a rapperrel él Forrás: Instagram

Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt részek során vagy a hordozóba, vagy a pihenőszékbe feküdt szegény. Lassan kúszni/mászni kéne neki, de így teljesen lemarad a mozgásfejlődése, mert állandóan hurcolják jobbra, balra. Az idegrendszeri fejlődésről nem is beszélve. Neonfényben alszik, le van rakva a TV elé állandóan, és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy a kis gerincének k*rvára nem tesz jót, ha ennyit fekszik a baba hordózóban" - írta valaki a fent említett botrányos videó láttán.

- utalt valaki arra, hogy G.w.M gyerekesen viselkedik, és arra, hogy Kulcsár Edina nem viselkedik felelősségteljes anyukaként a videón látottak alapján.

A botrány után Kulcsár Edina megfenyegetett mindenkit, hogy egy ügyvéd csapatot fogadtak fel, akik az innentől kiszivárgó videókat fogják ellenőrizni, és megteszik a szükséges jogi lépéseket, ha valaki nyilvánosságra hozza az extra tartalmaikat.

G.w.M kislányával, Amarával Forrás: https://www.instagram.com/gwmmusic/

Bár sokan gúnyolódnak a házaspáron, mégis többen Kulcsár Edinát féltik, hiszen az utóbbi időben sokat sír, és boldogtalannak, kimerültnek tűnik G.w.M mellett. Persze az egykori szépségkirálynő magyarázkodik a legutóbbi sírós, panaszkodós videója miatt, és azt állítja minden rendben köztük, csak nehéz elviselnie és kezelni a férje, Varga Márk depresszióját, aki az utóbbi időben elhanyagolja őt, és alig beszél vele. A rengeteg támadás és negatív komment ellenére mégis úgy tűnik, hogy esze ágában sincs felhagyni az online valóságshow-val, aminek az elsődleges célja valószínűleg a pénzszerzés lehet számukra.

Lapozzon, hogy megtudja, kik azok, akik hasonló szánalmas módszerrel kerestek több millió forintot!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!