Több verzió is kering jelenleg arról, hogy miért verték meg Megyeri Csillát a szülővárosában, Debrecenben rendezett fesztiválon: van, aki szerint több millió forinttal tartozik, más pedig arról írt, hogy egyértelműen ő provokálta a párt, amelynek férfi tagja aztán megütötte.
Megyeri Csilla most egy friss rádióinterjúban cáfolta, hogy milliókkal tartozna, miközben azt is elmondta, hogy csak a támadó pár gyerekei miatt nem beszélt eddig a történtekről, de mindenképp jogi útra fogja terelni az ügyet.
"Sajnálom ezt az egész helyzetet, amibe belekerültem, nekem soha életemben nem volt ilyen szituáció, hogy verekedésbe kerülök. Lelkileg is megvisel ez az egész történet... Egy fesztiválon mit csinál az ember? Szórakozik! Az egyik standnál iszogattunk, beszélgettünk, az egyik barátnőm pedig odament egy másik asztaltársaság egyik tagjához, hogy köszönjön neki. Ez meg is történt, majd visszajött hozzám. Ezt követően arra lettünk figyelmesek, hogy annak a társaságnak az egyik hölgytagja elkezd engem méricskélni. Ekkor ilyen hat-hét méter távolságra álltunk egymástól. A barátnőm erre megemelte a poharát, és azt mondta neki, hogy egészségedre! Ezt a hölgy jelezte az ő párjának a történteket, aki erre még nem csinált semmit. Majd
a hölgy felállt és elkezdte locsolni az irányunkban a pezsgőjét. Erre felhúztam magam, és a kezemben lévő italt feléje öntöttem, de nem érte el. Ő azonnal egyből begurult és nekem esett, cicaharc volt.
Ott termett azonnal az ő párja, közben mentek a mindenféle obszcén megjegyzések. A férje végül szétszedett minket, a hajamnál fogva a földre rántott és verte a fejemet, én védekezésképp rugdostam őt. Tudom egyébként, hogy ki a hölgy, az egyik barátnőm a férjének volt felesége, de már Spanyolországban él" – idézte Megyeri Csillát a Ripost.