Zsúfoltság miatt kezdték el gyilkolni egymást a neolitikum városában

Számos koponáyra bukkantak Çatalhöyük temetőiben

Körülbelül 8-9000 évvel ezelőtt a mai Törökország területén, a neolitikumban élő embereknek különös körülmények között teltek a napjai. A legújabb kutatások szerint olyannyira elszigetelten és szorosan éltek együtt, hogy a tetőkön keresztül tudtak csak bejutni a házaikba. Részben ezért kezdődtek el a pusztító járványok és az erőszak hullám.

Rendkívül stresszes környezetben éltek

A régészek a közelmúltban felfedezték, hogy a közösségi gazdálkodási életmódra való áttérés komoly kihívásokat jelentett a 3200 hektáros dél-törökországi Çatalhöyük településen élők számára, akik körülbelül 9000 évvel ezelőtt éltek a területen.

Çatalhöyük akkoriban mintegy 8000 embernek adott otthont, és az egyik legkorábbi városként ismert.

Çatalhöyük egy híres, Kr. e. 7. évezredből származó Újkőkorszaki település Törökországban Forrás: Wikimedia Commons

A túlzsúfoltság és az ezzel járó kellemetlen tényezők rendkívül stresszes környezetet teremtettek az ott élők számára. A város neolitikus lakosai számára ezek a feszültségek már-már tarthatatlanná váltak, ami végül brutális erőszakban nyilvánult meg.

A legtöbb áldozatra hátulról támadtak rá

A kutatók nemrégiben huszonöt év adatait gyűjtötték össze, amely során 742 egykori catalhöyüki lakos maradványait vizsgálták. A Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban kifejtették, hogy az ezekben megőrződött bizonyítékok arra utalnak, hogy a városi élet feszültsége váltotta ki az erőszak növekedő arányát.Ezer év adatait vizsgálva kiderült, hogy a csontvázakban felfedezett sérülések száma folyamatosan nőtt, ahogy a közösség egyre terjeszkedett, ami arra utal, hogy Çatalhöyük lakossága jelentősen gyarapodott, ami miatt az erőszak gyakoribbá vált

– mondta Clark Spencer Larsen, az Ohio Állami Egyetem antropológiai professzora. – A 95 vizsgált koponya mintegy negyedén kisebb, gömb alakú sérüléseket találtunk, amelyeket nagy valószínűséggel egy csúzlihoz hasonló eszközből kicsapódó lövedékek okoztak.

Az áldozatok többsége nő volt,

és a vizsgálatokból úgy tűnik, hogy hátulról támadtak rájuk. A koponyák közül 12-e súlyosan megrepedt.

A településszerkezet hozzájárult a fertőző betegségek terjedéséhez

Fertőzések, járványok is tomboltak a városban a legnagyobb zsúfoltság idején, és az emberi csontvázak mintegy 33 százalékán bakteriális fertőzésre utaló jeleket találtak a kutatók. Ugyanakkor a fogak állapotából a régészek megállapították azt is, hogy

a neolitikumban élő emberek a gabonában gazdag étrendet részesítették előnyben.

A több ezer ember befogadására alkalmas otthonokat olyan közel állították fel egymáshoz, hogy a lakóknak először egy létrán kellett felmászniuk az épületek tetejére, mert csak onnan tudtak bejutni a házba.

Nada Elias kutató épp egy felnőttkori csontvázat tár fel Çatalhöyükben Forrás: © 2016 Scott D. Haddow/Scott D. Haddow

Az ilyen túlzott közelség többszörösére növelte meg a halálos kórokozók terjedésének esélyét

– magyarázta a professzor. – Ráadásul a lakások belső falait és padlóját emberi és állati ürülék borította, a szemetet nem tudták biztonságosan elhelyezni, ami mind-mind újabb betegségek melegágyának bizonyult. Tehát van egy egész sor olyan higiéniai kérdés, amely hozzájárulhatott a fertőző betegségek terjedéséhez.

Előrevetítették a modern kori konfliktusokat

A lábcsontok szerkezete a vizsgált ezer év alatt jelentősen változott, ami a kutatók szerint azt jelezheti, hogy a város lakóinak egyre messzebb kellett mennie az erőforrások (mint tűzifa vagy víz) igénybevétele miatt.

A növekvő járványok és fertőzések mellett ez is jelentős nyomást gyakorolhatott a közösségre,

ami ezáltal elkezdett egy időzített bombára hasonlítani, amely a kétségbeeséssel párhuzamosan ketyegett egyre veszélyesebben.

Çatalhöyük városi látképe Forrás: Wikimedia Commons

Çatalhöyük lehetett az egyik első modernkori város "prototípusa" a világban, ahol a lakosság a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy mi történik akkor, amikor sok embert, kis helyen zsúfolunk össze jó, hosszú időre

– hangsúlyozta Larsen. – Annak ellenére, hogy a várost már mintegy nyolcezer éve elhagyták a lakói, a maradványok meggyőzően tanúskodnak a helyzetből adódó nyilvánvaló konfliktusokról és a közösségekben tapasztalható nehézségekről. Ám érdemes elgondolkodni azon, hogy a városi élettel járó kihívások a jelenben is legalább ugyanennyire jelen vannak az életünkben.