"Gratulálok, 14 éves lettél" - kezdődik a moszkvai rendőrség által a fiatalok számára készített születésnapi köszöntő, amelynek az elején egy hölgy beszél arról, hogy a születésnaposok ugyan még a szüleik felügyelete alá tartoznak, azonban már büntethető életkorba léptek,
így ügyelniük kell arra, hogy miként élik mindennapjaikat.
A tinédzserek számára készített videóüzenetbern próbáltak minden eszközt megragadni a fiatalok érdeklődésének megragadására, ezért a rendőrök és nyomozók mellé különböző hangulatjeleket is raktak, az üzenetek könnyebb illusztrálása végett.
A videóban többek között elmondják, hogy terrorizmus, nemi erőszak és a túszejtés is súlyosan büntethető, de szintén börtönbe lehet kerülni rablás és gyilkosság miatt is. A videó azonban nem volt kint sok ideig, hiszen a fiatalok inkább kigúnyolták azt, mintsem komolyan vették, így hamarosan el is távolították az oldalukról, azonban addigra már sokan levetették.