A 15 éves Fahim Bangladesben játszott bújócskát a barátaival, de óvatlanul egy kikötői konténert választott búvóhelyül, ahol aztán elaludt. Balszerencséjére, mire felébredt, az ajtót rázárták, a szállítókonténer pedig már egy teherhajó hátán egy másik kikötő felé utazott.
Az eltűnt fiút napokon át keresték a hatóságok, abban a hitben, hogy emberkereskedelem áldozata lett.
A rakomány január 12-én indult el a bangladesi Chittagongból, és január 17-én kötött ki a malajziai Port Klang kikötőjében.
A szomjazó és meggyötört gyereket a rendőrök szabadították ki, miután egy dolgozó jelentette, hogy a konténerek átvizsgálása közben hangokat hallott:
A fiú majdnem egy hétig volt élelem és víz nélkül, mielőtt rátaláltak. A megpróbáltatások következtében belázasodott, ezért azonnal a helyi kórházba szállították.
Azóta azonban felépült, és már a szüleivel is találkozhatott:
Cha Hoong Fong rendőrkapitány-helyettes elmondása szerint az eset csupán egy szerencsétlen véletlen volt és
nem történt szabálytalanság, vagy szándékos embercsempészet."
"Csoda, hogy Fahim megmenekült"- tette hozzá, utalva ezzel arra a tavaly októberben történt incidensre, amikor a rendőrök már csak egy konténerben rekedt kisfiú holttestére bukkantak, aki hasonló utat tett meg az Indiai-óceánon.