Az eddigi kabrió tesztautóknál a merevségükkel volt bajom. Nos, az A3-as ebben is új alapokra helyezte az elképzeléseimet. Az autó nagyon merev, nem csavarodik, nem nyeklik-nyaklik, így a kormányzás is sokkal pontosabb, a stabilitásérzet nagyon jó. Ebben azért a tesztautóhoz rendelt S-Line sportcsomag is szerepet játszott, de a merevség akkor is nagy fegyvertény.
Ezt az autót tehát nem csak azért jó vezetni, mert egyedülálló érzés nyitott tetővel szaladgálni az utakon - többről van szó. Jó futómű, pontos kormányzás, nyomatékos motor, és egy egészen gyors duplakuplungos váltó. Eddig is tudtuk, hogy piszok jók ezek a DSG-k, amit az Audiban S-Tronicnak hívnak, és most sem csalódtunk benne. Ezt ráadásul a kormányról is lehetett kezelni, vagyis el sem kellett engedni a volánt, és egy jót autózhattam. A kanyargós utakon kifejezetten élvezetes volt az A3 kabrió, de autópályán is kellemes útitárs, főleg az étvágya miatt.
Összességében az egész autó nagyon egyben van. A konstrukció igazán jól sikerült, hiszen a tető sem foglal irreálisan sok helyet, és még gyorsan is mozog. A csomagtartó nem hatalmas, de jellemzően úgyis ketten használják majd, akkor meg ott van még a teljes hátsó üléssor.
Az Audi megtalálta az összhangot. Persze a tesztautó jó felszereltsége is biztosan javított a megítélésén, de az a kezdetektől érződött, hogy nem a feláras hifitől, tempomattól vagy tolatóradartól lett jó autó az A3 Cabriolet. Ezt egy fiatal pár esetében első autónak is el tudnám képzelni, amit az év túlnyomó részében kifejezetten jó használni.
Feltűnően jól felszerelt volt a tesztautó, de nem ettől szerettük meg
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Az már egy másik kérdés, hogy ki tudja ezt megfizetni. Az A3 Cabriolet 1,6-os motorral már valamivel több mint hatmillió forintért megvehető, de a tesztelt 2.0 TDI S-Tronic-kal már 8,3 millióba kerül. Ekkor jön még a rengeteg feláras extra, hiszen szinte mindenért fizetni kell, és máris túlléptük a tízmilliós határt. Ennyi pénz nem kevés, de ne feledjük, hogy ez már egy teljesen jól használható kabrió, sőt annál is több. Hangulatos élményautó kevés hibával.
Műszaki adatok |