Mindkét magyar csapat nyolcaddöntőbe jutott a minifoci BL-ben
A PFF Szántó legyőzte a román bajnokot, az SZPCDSE-ECECE fontos meccset nyert.
A PFF Szántó legyőzte a román bajnokot, az SZPCDSE-ECECE fontos meccset nyert.
Az utolsó csoportmérkőzés előtt még sok a nyitott kérdés.
A legrangosabb európai kupasorozat először kerül megrendezésre sportcsarnokban.
A vezetőség a bajnoki cím és a Magyar Kupa-elsőség megvédését várja el a csapattól, a BL-ben pedig a legjobb négy közé jutást.
A drukkereknek elegük lett abból, hogy nem igazolt senkit a harmadosztályban sínylődő spanyol klub.
A 32 éves szélső tizenegy trófeát nyert, köztük öt bajnoki címet nyert az angol csapattal.
A KÍ Klaksvík csodálatos győzelme után a vendégeknél dolgozó magyar szakember elárulta a siker titkát.
Hamarosan Budapest rendezheti a klubfutball legrangosabb meccsét.
A zöld-fehérek norvég játékosa szerint ügyelniük kell a védekezésre is, de nem lehet más céljuk, mint a győzelem.
Az eddig szembenálló két szervezet megállapodása új alapokra helyezi a nemzeti válogatottakban szereplő játékosok lehetőségeit.