Vége a találgatásoknak! Megvan a választás pontos időpontja
Az államfő kihirdette, mikor lesznek az országgyűlési választások.

Az államfő kihirdette, mikor lesznek az országgyűlési választások.

Új szabályok lépnek életbe a földforgalmazás rendjében.

A parlamenti állásfoglalás egyértelműen elítéli a politikai erőszak minden formáját és a békés közélet mellett tesz hitet.

Három hét alatt már több mint tízezer igénylés érkezett, a program pedig öt éven belül ötvenezer új lakás felépítését hozhatja.

Magyarország nem fogadja el a migrációs paktumot – hangsúlyozta a miniszterelnök az Országgyűlésben.

A kormányfő felszólalásával kezdetét vette a parlament őszi ülésszaka.

A jövő évi választási kampány érdemi része a virtuális világban zajlik majd.

A legutóbbi választáson a Jobbik azzal a baloldallal állt össze, aki az egész devizahiteles ügyet a magyarok nyakába zúdította.

A folyamatban lévő devizaügyekről elmondta, a kormány szerint a jelenlegi jogszabályok elégségesek ugyanis „a labda a bíróságoknál van”.

A jövő évi büdzsében nem Ukrajnára, hanem a magyar családok támogatására fordítja a kormány Magyarország forrásait.
