Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
2023 kora tavaszán Dél-Korea arról számolt be, hogy északi rokona meglehetősen súlyos élelmezési helyzettel küzd. A washingtoni székhelyű 38 North nevű, Észak-Koreára specializálódott agytröszt portál azonban még ennél is vészjóslóbban fogalmazott: szerinte ugyanis az ország egy újabb brutális éhínségválság küszöbén áll. Ezekről az aggasztó előrejelzésekről az Origo több alkalommal írt, például ebben a cikkében. Idén februárban pedig arról írtunk, hogy a fenyegető válság ellenére Észak-Korea rezsimje továbbra is belső forrásokból akarja kezelni a helyzetet, és elutasítja a külső segítséget. "Ha az élelmiszerhiányt külső segítséggel akarnák legyőzni, az olyan lenne, mintha mérgezett cukorkát ennének" - írta akkor Észak-Korea hivatalos lapja, mely gazdasági önállóságot sürgetett a koronavírus és a szankciók közepette súlyosbodó nehézségek ellenére.
Szakértők a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált határok lezárását, és a szélsőséges időjárást okolták az észak-koreai élelmezési helyzet romlásáért, amely már amúgy is törékeny volt az évtizedek óta tartó gazdasági stagnálás miatt. Ez utóbbi azért alakult így, mert
a kormány az elérhető források és a beérkező segélyek túlnyomó többségét, közvetlen vagy közvetett módon, a nukleáris fegyverek fejlesztésére fordította, ami pedig nemzetközi szankciókat vont maga után.
"Az élelmiszer-ellátottság valószínűleg az emberi szükségletekhez szükséges minimális szint alá csökkent" - áll a 38 North 2023 januári jelentésében. A dél-koreai jegybank azt is kimutatta, hogy északi szomszédjának gazdasága már második éve folyamatosan zsugorodik.
Mindezeket látva, Kim Dzsong Un a mezőgazdasági termelési célok mielőbbi elérésére szólította fel a lakosságot, kijelentve, hogy a kormányzó Munkapárt vezetése alatt "semmi sem lehetetlen". Az állami média értesülései szerint az élelmiszertermelés növelése érdekében a vezető infrastrukturális fejlesztéseket is sürgetett.
Az országban még mindig központosított elosztórendszer működik, ami azt jelenti, hogy az állam határozza meg, hogy ki mennyi élelmiszert kaphat.
Manapság azonban a kollektivizált és újraelosztott élelmiszer többségét az elit és a hadsereg kapja meg, utóbbi azért, hogy fenntartsák az ország elrettentő erejét, valamint azért, hogy a katonaság a hatalom támasza maradhasson.
Az észak-koreaiak helyzetét az is nehezíti, hogy az ország területének csak mintegy 20 százaléka, azaz körülbelül 2,2 millió hektár alkalmas mezőgazdasági művelésre. Az országnak nincs megfelelő infrastruktúrája, nincsenek korszerű mezőgazdasági gépeik, sem elegendő üzemanyaguk, és mindezek tetejébe még nagyon sebezhető is a természeti katasztrófákkal szemben.
Az éhezés mértéke, valamint az, hogy egy észak-koreai mit és milyen változatosan tud enni, nagyban függ attól is, hogy az ország melyik részén él.
Jelentős különbségek mutatkoznak ugyanis a vidéken, a nagyobb városokban és a Phenjanban elérhető ételek között.
A legtöbb választék természetesen a fővárosban van, akinek van pénze, az itt szinte degeszre eheti magát. Elvileg a hagyományos ételek nagyon hasonlítanak a dél-koreaihoz, habár tény, hogy itt sokkal nehezebb húst, friss gyümölcsöket és egyéb alapanyagokat beszerezni, ezért az itteni étrend főleg rizsre, burgonyára és zöldségekre épül.
A kérdést Simon Cockerell segítségével igyekszünk megválaszolni, aki a Koryo Tours észak-koreai utazásokat szervező cég ügyvezetőjeként 2002 óta rendszeresen repül a latorállamba.
Fontos tudni, hogy
Észak-Koreának nincs étkezési kultúrája.
"A kultúra olyasvalami, ami a szükségszerűségen túl jön létre. Senkinek sincs olyan kultúrája, hogy csak rizst eszik, ám ebben az országban vannak olyanok, akiknek csak ez jut" - magyarázta Cockerell. Ellentétben a Nyugat nagy részével, ahol az evés kulturális és társasági tevékenység, Észak-Koreában az étkezésre csak úgy tekintenek, mint egy alapvetően szükséges napi tevékenységre.
Az ügyvezető is rámutatott arra, hogy az állami élelmiszerelosztáshoz szükséges infrastruktúra fejlettlensége az egyik oka annak, hogy a lakosság nagy része éhezik. Ez annak is köszönhető, hogy az élelmiszert szállító járművek nem tudnak eljutni azokra a településekre, ahol még nincs aszfaltozott út. A jelentések szerint az utak, a vasúti sínek és az elektromos infrastruktúra hiánya egészen nyilvánvaló. Bár úgy tűnik, hogy sok út van, a legtöbb ezek közül korlátozottan járható, omladoznak, burkolat nélküliek, és sürgősen korszerűsítésre szorulnak.
Mivel az élelmiszereket nem lehet könnyen szállítani az országban, kialakulóban van egy monokultúra, amelyben az emberek csak azokat az ételeket fogyaszthatják, amelyek közvetlenül elérhetők a területükön.
Aki rizstermesztő területen él, az egyszerűen szinte csak rizst eszik. Aki burgonyatermesztő területen lakik, annak a legfőbb étele a burgonya. Az embereknek többféle ételt kellene enniük, mint csak rizst és burgonyát
– emelte ki a túravezető, majd hozzátette: a legtöbben nem választhatják ki, hogy hol szeretnének élni, ahová születnek, ott élik le az életüket.
Azok a legszerencsésebbek, akik a folyópart közelében laknak, mert az ő asztalukra akár hal és több friss alapanyag is kerülhet, így ők sokkal egészségesebben étkezhetnek.
Az éttermi étkezés luxus Észak-Koreában, olyannyira, hogy erre csak a fővárosban, Phenjanban van lehetőség, ugyanis itt van elegendő és többféle étel ehhez. A vendéglátási szolgáltatását azonban itt is nagyon kevesen, főleg a vagyonosak engedhetik meg maguknak. Ezért az éttermek mindig nagyon kevés vendéget tudnak csak becsábítani. Mivel ebben az országban az evés nagyon érzékeny téma, ezért az éttermi étkezést a többség felvágásnak tekinti.
Phenjan legdrágább éttermében személyenként körülbelül 50 dollárba, nagyjából 17 ezer forintba kerül egy rendelés, ami egy amerikai vagy nyugat-európai számára bőven kifizethető, ám egy átlagos észak-koreai már nem engedheti meg magának. Cockerellnek az is feltűnt, hogy
az éttermek vendégtereiben nincsenek ablakok - vagyis vannak, de mindet bedeszkázták.
Ez amiatt van, mert az emberek nem szeretik megmutatni, hogy ilyenre is telik nekik. Ezért nincs az éttermeknek kiülős, teraszos része sem, és ez az oka annak is, hogy szinte nem látni helyieket az utcán enni. Észak-Koreában nagyrészt csak a főváros áll nyitva a turisták előtt, így itt a külföldiek éhségének csillapítására többféle nyugati étel és szusi is van.
Az emberek többsége még mindig piacokon vásárol Észak-Koreában. A picit tehetősebbek néha még a bevásárlóközpontokba is belépnek. A szupermarketek azonban elsősorban a középosztályt célozzák meg, így kevesebb van belőlük, mint gondolnánk. Ezekben a legtöbb termék hazai, de a polcokon találhatunk nemzetközi termékeket is, például konzerveket, alkoholos italokat és külföldről származó gyümölcsöket. A nemzetközi termékek választéka azonban még mindig nagyon szűkös. Az áruk zöme belföldön termett, ezért tapasztalható az is, hogy gyümölcsből alig van választék, hiszen egyedül az alma terem meg Észak-Koreában.
Észak-Koreában azok, akik ezt megengedhetik maguknak, soha nem hagynak ki egyetlen étkezést sem önszántukból. Ezért ha kevés ételt kell beosztaniuk, ha csak tehetik, akkor is betartják a napi háromszori étkezés szabályát.
Habár az étel sokszínűsége jelentősen függ attól, hogy ki hol lakik az országon belül, a reggeli, ebéd, vacsora hármasa tartalmaz rizst, levest, és tésztát. Akik ezt megengedhetik, ehhez még esznek kimcsit, zöldséget és húst is.
Phenjan leghíresebb jellegzetes étele a hideg tészta, ami amennyire szörnyen néz ki, annyira finom is Cockerell szerint. Az étel fekete hajdinatésztából áll, amelyet egy fémtálban szolgálnak fel húslevesben, egy kis mustárral és ecettel ízesítve.
Hyeonseo Lee Phenjanban élt egy felső középosztálybeli családban, amíg a disszidálás mellett nem döntött. Az azóta az Egyesült Államokban élő asszony így emlékszik vissza a hadseregnek juttatott ételekre:
"Ebédre általában rizs, saláta, és kukoricalisztből készült szójapasztás leves volt. Ehhez sózott, és szójababos sült retket, valamint káposztás kimcsit tálaltak. A születésnapokat és nemzeti ünnepeket leszámítva ezt a menüt ettük naponta háromszor, egész évben.
Ízléstelen és egyhangú volt, és örülök, hogy soha többé nem kell ilyet ennem.
Az átlagos észak-koreai katona még csak nem is álmodhat arról, hogy a hadsereg által biztosított ételeken kívül rágcsálnivalót vagy bármi mást egyen. Amikor a hadseregben szolgáltam, a havi fizetése az első szolgálati évüket már teljesített alacsony rangú katonáknak 50 won volt. Ez elég volt egy fagylalt megvásárlására. A fizetésnap számomra fagylaltnap volt." - idézte fel a nő.
A BBC-nek lehetősége nyílt három névtelenséget kérő észak-koreai lakossal is interjút készíteni, ezek alapján publikálta nagyriportját az országban élők helyzetéről, olyanokéról, akik nem a társadalmi elithez tartoznak.
Soha nem volt még ennyire brutális az élelmiszerválság Észak-Koreában
- foglalta össze a kataszrofális helyzetet a cikkben Mjong Szuk-nak nevezett asszony.
Mint a legtöbb észak-koreai nő, családjában is ő a fő jövedelemszerző. A férfiak kötelező állami munkahelyükön kapott bére szinte semmire sem elég, így a feleség kénytelenek otthonukban a konyhán alternatív megoldásokat keresni. Mostanában a főbb táplálékuk a kukorica, rizst már nagyon rég evett a családja utoljára. Szinte minden nap éhező szomszéd kopogtat az ajtaján, akiket saját helyzetük okán, de mindig el kell utasítania.
A Chan Ho-nak nevezett férfi építőipari munkás Észak-Koreában. Felesége a kevés piacok egyikén árulja termékeit. A férfi szerint az asszony üzlete az egyetlen oka annak, hogy még mindig életben van.
A napi 4.000 won, amit megkeres - ami 4 dollárnak (kb. 1400 forintnak) felel meg - már nem elég egy kilónyi rizsre,
és olyan régen nem kapott a családja állami élelmiszeradagokat, hogy már el is felejtette azokat. Azt is elárulta, hogy a piacok, ahol a legtöbb észak-koreai élelmiszert vásárol, mostanra szinte kiürültek, és a rizs, a kukorica és a fűszerek ára az egekbe szökött.
"Nem tudok elaludni, ha a gyermekeimre gondolok, akiknek örökké ebben a reménytelen pokolban kell élniük" - nyilatkozta Ho.
Egy másik asszony, Ji Yeon álnéven, a BBC riporterének arról beszélt, hogy még most is elképzeli, hogy napi háromszor étkezhet, pedig a valóságban ez lecsökkent napi egy alkalomra. A leggyakrabban a puljuk nevezetű keveréket tudja elkészíteni, ami zöldségekből, növényekből és fűből álló kásaszerű pép.
Ez az étel Észak-Korea történelmének legsötétebb időszakának szinonimája - a pusztító éhínségé, amely az 1990-es években legalább több százezer, de egyes becslések szerint több millió ember halálát okozta.
Ji Yeon elmondta, hogy helyzete ellenére igyekszik segíteni sorstársain. Az utcán járva egyre többször lát a földön fekvő halott koldusokat. Nemrég történt, hogy vizet szeretett volna adni a szomszédjának, bekopogott, de nem kapott választ. Amikor a hatóságok pár nappal később rájuk törték az ajtót, kiderült, hogy az egész család éhen halt.
Cikkünk 2. részében azt mutatjuk be, mit eszik és hogyan étkezik az ország diktátora, aki a források szerint a válság ellenére sem változtat pazarló és egészségtelen szokásain.
Forrás: lovefood.com, nknews.org, Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól; aljazeera.com, BBC
