Drámai gyermekkor, meztelenkedés a Balatonon és egy ország szeretete: a színészkirálynő legendás élete

Bajza utca 1., Garzonház, Ruttkai Éva színművésznő az otthonában. ÉV 1966

Hároméves korában lépett először színpadra. Lakner bácsi híres gyermekszínházában játszott főszerepeket, valamint már kislányként fellépett a Vígszínház és más vezető pesti társulatok előadásaiban. 17 éves korában gyakorlatos színésznőként szerződött a Vígszínházhoz, néhány hónappal később megkapta első főszerepét. Ruttkai Éva legendás alakításai mellett szerelmei kapcsán is részese lett a színháztörténetnek. Első – egyben utolsó – férje, leánya édesapja Gábor Miklós volt, akiben saját színészetének férfiúi tükörképét fedezte fel. Aztán Latinovits Zoltánban talált társra, aki a tekintetével ejtette rabul első színpadi találkozásuk idején. Ruttkai Éva a színészkirály haláláig kitartott a gyakorta érzelmi, szellemi lázaktól hajtott, gyötört Latinovits mellett, miközben saját művészi teljesítménye kapcsán maga is a színészkirálynő rangjára emelkedett. Ruttkai Éva regénybe illő életének epizódos felidézése is lehetőséget adhat rá, hogy az olvasó elgondolkodjon egy színészsors önmagán túlmutató tanulságain. Sztankay Ádám írása.

Nem időznek érzelmek peremén

Nem sokkal később Latinovits Zoltán az utolsó pillanatban ugrik fel a vonatra, amellyel a színésznő elutazik Miskolcról. Latinovits beszél, zokog, hengerel. Túlzásokba futó indulataiban is hitelesen.
Ruttkai Évát Gábor Miklós várta a budapesti pályaudvaron.

A színésznő azonnal elmondta férjének: szerelmes.

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán kapcsolata néhány évig „illegalitásban" maradt, persze szakma szerte beszéltek róluk.

Gábor Miklós mindig arra kérte feleségét: sose szégyellje magát.

Latinovits Zoltán 1962-ben a Vígszínházhoz szerződött.
A teátrum 1963-ban mutatja be Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva címszereplésével Shakespeare Rómeó és Júlia című művét.
J.C Trewin brit újságíró, színikritikus egykori véleménye szerint:

Az előadás egyik fő érdeme az, hogy csak úgy árad belőle az olasz reneszánsz levegője.

A Rómeó és Júlia nyitja a Vígszínház 1963-as téli szezonját. A Madách Színházét a Gábor Miklós címszereplésével színre vitt Hamlet.
J. C. Trewin recenzióját a Nagyvilág című folyóirat közölte, s az angol kritikus egyebek közt a következőket írta még benne:

A Rómeó és Júliát Mészöly Dezső fordításában játszották a Vígszínházban. A rendező Várkonyi Zoltán itt is ritka produkciót hozott létre, mely megrázóbb volt, mint Zeffirellié. A levegős díszlet Shakespeare Veronájának képét tárta elénk, s a színészek játéka, akárcsak a díszlet, Itália egének ragyogásával kápráztatott el, egyenesen az olasz reneszánszba vitte a nézőt. Akárcsak Gábor Hamletjét, Ruttkai Júliáját is kiváltság volt látnom. Ruttkai sodró extázissal jelenítette meg a lányt, aki asszonnyá érik azon a rövid, szenvedélyes éjszakákon. Ezek a magyar színészek sosem időznek el az érzelmek peremén: egyenesen belevetik magukat. A Vígszínház Rómeóját – Latinovits Zoltán játszotta – kétségtelenül Verona napja éltette.

A neves honi kritikus, Barabás Tamás pedig így írt a Vas népe című lap kulturális rovatában:

Shakespeare csodálatos tragédiájának talán soha nem volt szebb, fehérebben izzó, költőibben szárnyaló előadása magyar színpadon, mint a vígszínházi, Várkonyi rendezte, Ruttkai Éva és Latinovits játszotta Rómeó és Júlia.

Gábor Miklós és Ruttkai Éva 1964-ben válnak el – leányuk későbbi interjúja szerint – a lehető legkulturáltabb módon.

Ruttkai Éva (Júlia) és Latinovits Zoltán (Rómeó) William Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámájának egyik jelenetében. A színművet Várkonyi Zoltán rendezésében mutatta be 1963. január 17-én a Vígszínház Forrás: MTI/Keleti Éva

Értik egymást

Latinovits Zoltánnak és Ruttkai Évának tizenhat egymással töltött év jutott.
Több előadásban is játszottak együtt, ahogy filmes és televíziós produkciókban ugyancsak. Máig feltűnnek a képernyőn Várkonyi Zoltán filmjében, mint az Egy magyar nábob Szentirmay Rudolfja és Eszéki Flórája.
Együtt dolgoztak a Latinovits-életmű egyik legfontosabb darabjában, a Huszárik Zoltán által filmre álmodott Szindbádban is.

A vígszínházi, Horvai István rendezte Ványa bácsi végén – amelyben Ruttkai Éva játszotta Jelena Andrejevnát, Latinovits Ványát – a vastaps után a nézők – visszabódulva az előadás keltette érzetekbe – néma csendben indultak a ruhatárba.

Erős színre lépésük volt az ugyancsak 1963-ban bemutatott Amerikai Elektra, amely előadásban Latinovits Orinjának és Ruttkai Laviniájának tomboló testvérharca szögezte székéhez a publikumot.

Viharos volt a két színész szakmán kívüli kapcsolata is.

Ruttkai Éva egyszer úgy fogalmazott:

Téptük egymást, de mi értettük egymást a legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő. (...) A létezésünkkel segítettük egymást. Az ember reggeltől estig harcol, választania kell jó és rossz, tiszta és mocskos között, s egy színészpár azért nagyszerű, mert nem lágyan összeboruló két ember, hanem két harcos, akik vállukat összevetve küzdenek. Ez nagyon nagy dolog! Zoli nekem zászlóm volt és védelmezőm.

A lovagias asszony

Ruttkai Éva attitűdjét tekintve lovagként volt jelen a kapcsolatuk „harcaiban".

1966 nyarán Ruttkai Éva a Szegedi Szabadtéri Színpadon elvállalja Éva szerepét a Tragédiában. Latinovits Zoltán „válaszlépésként" Gyulán vállalja el a Néma levente főszerepét. Döntése okairól Ruttkai Évát is tájékoztatja:

nem akarja, hogy kedvese szakmai előnyhöz jusson azáltal, hogy nyáron is játszik, és esetleg sikere van.

Ruttkai Éva írja ennek kapcsán:

Ez borzasztóan őszinte dolog volt, nyílt. Nagyon sok ember érez így, csak nem mondja ki. Zoli mindig kimondta a véleményét. Például a szemembe vágta, hogy úgy próbálok, mint egy Kossuth-díjas. /Ruttkai Éva akkor már Kossuth-díjas volt. Sz.Á./ Először nagyon megharagudtam rá, később rájöttem, mennyire igaza van. Készebbnek mutattam magam a szerepben, mint amennyire megszületett már bennem Júlia. Senki más, de Zoli észrevette.

A Rómeó és Júlia bemutatójának idején a két színész már összetartozik, de még külön élnek.
1964 nyarán a társulat pozsonyi turnéra indul, útközben Latinovits Zoltán infarktust kap. Ruttkai Éva elkíséri, amikor a mentő beviszi a kórházba. Naponta látogatja. Aztán a színésznő hazatér a társulattal, majd meghosszabbíttatja útlevelét, valutát vált, és visszamegy Pozsonyba.
Latinovits Zoltán felgyógyulása után költözik el addigi otthonából, a Karenina Anna próbái idején. A színészpár két hétig egy Pest közeli szakszervezeti üdülőben lakik. Esténként Latinovits Zoltán papírba csomagolt vacsorával várja Ruttkai Évát, miközben dühöng. Képtelenségnek tartja a helyzetet – a Kádár-kor hajnalán járunk –, amelyben megoldhatatlan, hogy szerelme meleg ételhez jusson még a színházban, az éjszakába nyúló próba után.
Latinovits Zoltán két hét szakszervezeti lét után a festőművész Márffy Ödön villájában intéz maguknak átmeneti szállást. Márffy felesége naponta cseréli a képeket a színészpár ágyával szemközti festőállványon.

A tél közeledtével mind színesebbek – a színészpár örömére.

Ám az illendőség okán fél év után másik szállásra költöznek, ahol ugyancsak eltöltenek fél évet.
Végül Ruttkai Éva vásárolt egy garzont a Bajza utcában. Ott éltek, amíg el nem kezdtek építkezni Budán.

Ruttkai Éva színművésznő a Latinovits Zoltánnal közös otthonukban Budán, az Endrődi Sándor utcában (1972) Forrás: Fortepan / Lugosi Szilvia

A színészkirálynő

Ruttkai Éva hatvanas években eljátszott filmszerepei között meghatározó az 1965-ben készült, Keleti Márton rendezte Butaságom története című alkotás Kabók Katalinja. A kezdő, férje árnyékából nehezen kikerülő kezdő színésznő.
A férjet játszó Básti Lajos is kiemelkedő alakítást nyújtott, de a korabeli recenzensek egyöntetű véleménye szerint

Ruttkai Éva mimikája, mozdulatainak kultúrája és szövegének finom iróniája tette az egyszerű vígjátékot az 1960-as évek kultuszfilmjévé.

Az alkotást jelenkori szakértők sem becsülik le.
A filmarchivum.hu szerzője írja:

Talán a film legismertebb jelenete Párizsban játszódik. Katit este egyedül hagyta férje, s a magára maradt fiatal nő több mint szalonspiccesre itta magát. A fekete kombinéra vetkőzött Kabók Kati részeg félmondataiban a megcsalatott magányos nő elesettsége rejlik. Önkritikus persziflázs ez egy briliáns alakításban.

Ruttkai Éva akkori színpadi szerepei közül illik megidézni azt, amely az írásait tartalmazó könyv tanulsága szerint önmaga számára is az egyik legfontosabb volt.

Ruttkai Éva Ferdinand Bruckner Angliai Erzsébet című darabjának címszerepében 1969-ban lépett először az akkor már nyolc éve ismét Vígszínház néven működő teátrum színpadára.

A címszereplő Ruttkai Éva Ferdinand Bruckner Angliai Erzsébet című drámájában, a Vígszínházban. Rendező: Várkonyi Zoltán (1969) Forrás: MTI/Keleti Éva

Demeter Imre a Film Színház Muzsikában megjelent elemzése a színésznő színi világban elfoglalt pozíciójáról is elárul valamennyit.

A magyar színpadnak ez a máris valódi királynője csupa új színt villant fel, mintha azt is bizonyítani akarná: ha egy darab a maga korában ennyire modern, mint az Angliai Erzsébet, akkor most sem kopott meg. Erre pedig Ruttkai Éva mesterműve a leghatásosabb bizonyíték. Lélektani remeklés, ahogyan az apró bosszúkon, szeszélyeken át – mintha mindezzel csak valódi gondolatait álcázná – eljut a megérlelt cselekvésig; csúnyasága: átszellemült, nem szánandó vagy taszító rútság, sápadt-szelíddé teszi a vad indulat, a megfontoltság, az asszonyi gyengeséggel leplezett férfias erő és a férfias erővel takart asszonyi gyengeség. Jelenetei hiánytalanok; a menekülése az összeesküvőktől csupa emberi esettség. Essex halálos ítéletének aláírása tiszta fájdalom, és egyben színlelése is a fájdalomnak. A szerep maga: csupa ellentmondás, szédítő végletekkel, nem annyira történelmi, mint inkább fricska a történelemre. Ruttkai Éva ezt a bonyolult, végletekkel teli, gyerekes-férfias-nőies bölcset rajzolja meg, hogy a színpadi kavalkád végén szomorú rezignációval pillantson vissza a királynő diadalmas uralkodására. Nem a győztest, a leigázót éreztem benne, hanem az embert és a nőt, akinek búcsúznia kell az álmaitól.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!