A nagy magyar színész nehéz élete - túlságosan okos volt, ezért színházvezetője is üldözte
Kálmán György színművész, 1986 környékén
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Sinkovits Imre fogalmazta meg Kálmán György személyisége, színészi habitusa kapcsán: „Tudatos, pontos, szabályozott életet élt, egyéni módon. Olyannyira, hogy némelyek különcnek tartották. Talán az is volt. De kihez képest? Nincs szörnyűbb, mint az egyenarcúság, az egyenruha-lélek!" Halála után írták a Magyar Nemzet nekrológjában: „Meghalt a magyar színművészet egyetemi tanára. Professzor, doktor Kálmán György; akadémián, főiskolán, universitason soha nem tanított, rendezésre nem kérték fel, színigazgatásra sem, nem is vállalta volna, ő színész volt, nagybetűvel Színész". Kálmán György mondta hivatása kapcsán: „Az írott anyagon belül maradva, az emberi viszonyokban kell mélyre ásni." Kálmán György a hivatását elsősorban szakmának tartotta, úgy vélte, csak nagy ritkán áll össze egy-két előadás oly módon, amely súrolja a művészet határát. Kálmán György különleges karakter, egyedi személyiség volt, egyben a honi színháztörténet egyik legnagyobb és legerősebb hatású művésze.
Kételkedni tanít
Hosszan lehetne sorolni Kálmán György színházi szerepeit abból az időszakából, amelyben – két évtizeden keresztül – kedvvel állt a Nemzeti Színház színpadán.
Ahogy abból a maradék néhány évből is, amikor már kevesebb kedvvel.
Illik említeni Wurmot az Ármány és szerelemből, Lysandert a Szentivánéji álomból, a Bolondot a Lear királyból, Bolyai Jánost A két Bolyaiból, Hale tiszteletest A salemi boszorkányokból.
Színházi és részben filmes, televíziós alakításai kapcsán (a később gyalázatos ügynökmúltjával lebukó) Molnár Gál Péter fogalmazta meg a lényeget:
Legjobb szerepeiben kételkedni tanít. Azt mutatja meg, hogy hittel kell élni. De ennek a próbája a folytonos kételkedés legyen, ha riadtan, félénken, gyötrődve is. Különben beleragadunk egy állapotba, és túllép rajtunk a fejlődés; nem vesszük észre, és már bűnösök is vagyunk.
Kálmán György 1958-ban megkapta második Jászai Mari-díját, 1966-ban érdemes művész lett, 1970-ben Kossuth-díjas, 1972-ben kiváló művész.
Utolsó két elismerése idején már – akkori megszólalásai alapján – egyre nőtt bene a kétely, a hit már elillanóban volt.
Közéleti, szakmai hatások is magyarázhatják, ahogy magántapasztalatok is.
Kálmán György még az ötvenes évek második felében nyugatra szóló útlevelet igényelt, a háromhetes turistaútra államilag kiutalható hetven dollárral egyetemben. Bécs felé vette az irányt, Hegyeshalomnál felismerték a vámosok, jó utat kívántak a művész úrnak. Egy nappal később aggódva kérdezték, miért jött máris vissza? Kálmán György elmondta, hogy egy napra volt elegendő a pénze. Kivett egy szobát a Hotel Ambassadorban, kocsiját garázsban hagyta, taxival járta be a várost, este megnézett egy jó színházi előadást, majd megvacsorázott, aludt egy jót, s másnap hazaindult.
A vámosok, határőrök csak bámultak.
Kálmán György akkor magyarázatképpen hozzátette:
Úgy éltem, ahogy a Magyar Nemzeti Színház tagjának élnie kell Bécsben.
Mikes Lilla Kálmán Györgyről szóló könyvében megszólaltatta Nagy N. Péter újságírót, Kálmán György nővérének fiát.
A színész unokaöccse egyebek között elmondta: Kálmán György a családi találkozások alkalmával 1974-től kezdődően már nem beszélt a színházról.
Nem mesélte, mit próbál, mire készül, milyen volt ez vagy az az előadás. Bagatellizálta a színház jelentőségét.
Nagy N. Péter ugyanakkor azt is elmondta: nagybátyja továbbra is „regényes szenvedéllyel" rajongott a sportért. A színészet kapcsán pedig Kálmán György kifejtette a famíliának:
borzalmas dolog, hogy egy férfiember abból él, hogy grimaszokat vág, arcát kifesti idegeneknek.
Nagy N. Péter úgy fogalmazott:
Míg korábban sok él és kritika, lázongás volt monológjában, most egyre többet foglalkozott a szépség, a harmónia, a Gyermek dicséretével, kimondatlanul is azt fejezvén ki, hogy így kellett volna élni. Mondatai végére szinte mindig oda lehetett volna tenni: nem pedig úgy, ahogy éltem, nem úgy, ahogy ez nekem adatott.
Várta a végszót
Kálmán György színházi válsága kapcsán érdemes felidézni Zsolt István egy hajdani írását, amely a Terasz című internetes folyóiratban jelent meg 2019-ben, Kálmán György halálának 30. évfordulóján. Zsolt István ebben elbeszéli, hogy 1971-ben Marton Endre lett a Nemzeti Színház igazgatója. Kettős pozíciójából – rendezői és direktori – osztotta rá Hamlet szerepét Kálmán Györgyre. Zsolt István úgy fogalmaz:
Ebben az időben történhetett valami a Barátommal. Nem akarta eljátszani! „Amíg Gábor Miklós él, nem vállalhatja színész, hogy eljátssza a Hamletet" – mondogatta. Ettől kezdve elkezdett kihátrálni a szakmából...Betegségek, az első komolyabból a Rádió segítségével sikerült visszahozni, országos siker lett a Szilágyi György írta „Hanyas vagy?"
Zsolt István arról is beszámol, hogy a rádiós siker ellenére Kálmán György már menekült a színházi feladatok elől. Akkoriban szerződött a Nemzetibe – jegyzi le Zsolt István, mintegy a menekülés egyik lehetséges okaként – Cserhalmi György, akinek ugyancsak akkoriban vált híressé egy nyilatkozata, amelyben
az ifjú Cserhalmi György a „leszúrt lábú színészek"-et ostorozta.
Zsolt István szerint Kálmán György rajongott a tehetséges fiatal színészekért, Cserhalmi Györgyöt különösen nagyra tartotta, azonban a nyilatkozata – mint azt Zsolt István hangsúlyozta –
„nagyon megijesztette".
Zsolt István úgy vélte:
A Nemzeti Színházban a Marton Endre '77-es leváltását követő időszakban Kálmán György számára „sajátos" helyzet jött létre. Szinte várta a végszót, hogy eljöhessen.
Ugyanakkor az is tény, Kálmán György késői interjúiban többször is említette:
egyetlen olyan szerepálma volt, amelynek megvalósulatlanságát igazán fájlalja: a Hamlet.
Életében nem akadt újságíró, aki szembesítette volna a ténnyel, s rákérdezett volna a miértre: a Hamlet megvalósulatlansága Kálmán György elutasításán múlott.
Isten veled!
Három évvel később, 1980-ban Sziládi János írót nevezik ki a Nemzeti Színház igazgatójának.
Az új direktor előző munkahelye a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tudományos, kulturális és közoktatási osztálya volt.
A művészeti vezetést (és egy idő után a tényleges hatalmat) két ifjú rendező, a Szolnokról érkezett Székely Gábor és a Kaposváron kiváló előadásokat jegyző Zsámbéki Gábor gyakorolják. 1978-ban szerződtek a színházhoz, még Both Béla igazgatása alatt. 1980 tavaszán mutatják be a Troillus és Cressida című Shakespeare-darabot, Székely Gábor rendezésében, mások mellett Balkay Géza, Cserhalmi György, Csomós Mari, Kállai Ferenc főszereplésével. Kálmán György Ulysses.
A Nemzeti Színház régi „törzstagjainak" idegen, nehezen elfogadható a két ifjú rendező munkamódszere.
A premier napján fél ötre még kiírnak egy próbát a próbaterembe, amely még fél hétkor is tart, miközben már érkezik a közönség. Kálmán György azt mondja:
Én most elmegyek festeni, öltözni, különben a közönségen kell átmennem.
A színész otthagyja a próbát. Másnap az igazgató, Sziládi János a színész fegyelmezetlensége miatt fegyelmi tárgyalást tart, amelyen jelen van a direktor, a két vezető rendező, Zsolt István főügyelő és Kálmán György. Sziládi azzal kezdi, baj van, meg kell büntetnie a színészt, amiért otthagyta a próbát.
Kálmán György azt feleli: ez esetben elmegy a színháztól.
Sziládi hosszú csend után megkérdezi:
Mikor?
Még hosszabb csend után Kálmán György azt mondja:
Mihelyt lehet.
Sziládi rögvest válaszol:
Jó, Isten veled!
Kálmán György még teljesíti az évad hátralévő feladatait.
Ulysses-alakításáról a bemutató után - milyen meglepő - azt írja a Színház című lap kritikusa:
„Kálmán György szerepformálása feltűnően egyenetlen. Kitűnő pillanatok megoldatlan epizódokkal váltakoznak."
Kálmán György a következő évadtól a MAFILM színésztársulatához szerződik.
Világnézet
Kálmán György lelkesen nyilatkozik az új társulatáról.
A film...Belé vagyok esve, pedig azelőtt soha nem hívtak, azt sem tudták, hogy létezem. Míg élek, hálás vagyok, hogy egy fölfelé ívelő művészi ág művelője lehetek.
Ugyanakkor Kálmán György 1980 és 1988 között összesen öt filmben játszik epizódszerepet.
Pályafutása alatt egyetlen filmes főszerepet kapott az 1959-es Felfelé a lejtőn című mozidarabban. Gertler Viktor alkotásában Lajost játssza, a bőrgyári munkásfiút, aki hányattatott sorsa ellenére leleplez egy nemzetközi kémet.
Kálmán György alakítását dicsérte a kritika, de a filmet lehúzták, elnagyoltnak, didaktikusnak ítélték.
Kálmán György filmekben és televíziós játékokban rendszerint – Lajos figurája ritka kivétel – negatív karaktereket alakított, mint például a Sellő a pecsétgyűrűn Gestapo-tisztje, Schlicken.
A Kálmán Györggyel készült interjúkban általában nem esik szó a színész világlátásáról. Ritka kivétel a Gyenes András által jegyzett beszélgetés, amely 1972-ben jelent meg a Képes Újságban. Az újságíró rákérdez:
Korunk aktuális politikai, társadalmi kérdései milyen helyet kapnak mindennapi munkájában?
Kálmán György válasza:
Messziről kell elindulnom. Mint minden proli srácnak, a felszabadulás előtt nekem is kedves időtöltésem volt, ha hallgattam a Gobbi-Major-esteket, és olvashattam a május elsején piros fejléccel megjelent Népszavát. A frissen nyomott lap sok ember szemét irritálta. Talán éppen ezért olvastuk olyan büszkén. És végül az izgalmas, egy-egy politikai tüntetéssé váló Vasas-focimeccsek! Ebben a légkörben nőttem fel. Ma már elsősorban munkámon keresztül bizonyítom világnézetemet. Mindenkinek kell, hogy világnézete legyen. E nélkül elképzelhetetlen korunk embere.
Kálmán György 1981-ben Mikes Lilla kérésére összeállít egy önálló estet, amelyet a Korona Pódiumon mutatnak be. A részben régi szerepeiből, költeményekből, irodalmi részletekből álló produkció csak néhány előadást ér meg – Kálmán György fizikai állapotára hivatkozva áll el a hosszabb sorozattól –, de
a kritikák általában a művész színészi pályafutásának egyik csúcsteljesítményeként értékelték.
Részlet az Új Tükör értékeléséből:
Valahogyan visszahozta ez a műsor a hatvanas és a hetvenes évek légkörét, atmoszféráját, hangulatát. Tudjuk, a magyar színháztörténet izgalmas időszaka ez a két évtized: viharos sikerű bemutatókon akkor ismertük meg azokat a darabokat, azt a drámairodalmat, amelyet az ötvenes évek szűklátókörűsége elzárt előlünk. A fiatal Kálmán György ennek a színházi korszaknak egyik jellegzetes alakja, képviselője, főszereplője volt. S ahogyan előadói estjén ott állt a Korona Pódiumán, soványan és elegánsan, bemutatva tehetségének nagy erejét, előadásával szemléletesen igazolta, hogy a ma, a nyolcvanas évek számára is van mondanivalója.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!