Hyper, a mindenevő breaker

Míg itthon a "hyper" szóról elsősorban a kéthavi Hyperspace-ek ugranak be, a törtütemek óriási iramban növekvő rajongótábora inkább bulizós-rotyogós és szállós kiállásokkal tarkított breakekre asszociál. Dj Hyper, vagy ahogy anyukája regisztráltatta születésekor, Guy Hatfield, az év első felében rövid időn belül kétszer is megtáncoltatta hazánk breakbeat-rajongóit. Előbb tavasszal a Palme-házban avatva be a magyar breakz-fejeket egyedi hangzásvilágába, aztán pedig a szabad ég alatt adott az arcunkba, júniusban a szépemlékű Gluglun.

Első ránézésre Guy szemtelenül fiatalnak tűnik. Mindemellett borzasztóan szerény, megerősítve a tézist, hogy gyakran a legnagyobb sikerű művészek a legvisszafogottabbak. Míg hazánkban meglepően villámgyorsan képes méretes arcot és egót növeszteni bárki, akinek a szettje közben húsznál többen szeletelnek a pult körül, addig a külföldről érkező, valódi sztárnak tekinthető, százezres eladásokat produkáló művészek kevés kivételtől eltekintve visszafogottak és kedvesek. Hyper például elutasítja, mikor a fesztivál sajtósa felajánlja, hogy a helyszínre rendel egy izomembert, aki cipeli méretes lemezestáskáját, és enyhén kidülledő szemekkel maga vonszolja a ránézésre is sérvindukáló dobozt.

Bár kicsit megijed, mikor látja, hogy az újságírók sorba állnak élesre töltött diktafonjaikkal, nagy levegőt vesz, és beleveti magát az észosztásba. Izgága, ugribugri stílusa nem csak a pultban jellemző rá - türelmetlenül, gyorsan beszél, tetejében valami elképesztő kelet-londoni akcentussal, úgyhogy nagyon kell figyelni, hogy mit mond, mert borzasztó nehéz követni.

Először a Kilowatt Recordsról mesélj.
- Kábé két éve alapítottam, morcos, hangos muzsikák kiadására szakosodtunk, igazi nagy soundsystemes zenékkel foglalkozunk. Terminalhead, Stir Fry, Flartliners, Dan F - többek között ők a művészeink. Most szerződött hozzánk General Midi is, és nálunk jön ki Mobilegazer új kislemeze. Egyébként ez egy kis label, nem mindig van ennyi megjelenésünk egyszerre, sokszor hosszú idő telik el, mire akad olyan lemez, melyet kiadásra érdemesnek találunk. De szerencsére ez egy ilyen időszak, sok a jó zene. A jövőben szeretnénk több szerzői albumot megjelentetni, mint például a Terminalhead Weekend Warrior című lemeze.

"Szállós kiállással tarkított break"

Ez azt jelenti, hogy várható tőled is egy szerzői album?
- Régóta tervben van. Ugye épp most jött ki a Wired, amivel jelenleg zajlik a turném, közben pedig nagyon sok volt a remixfelkérés, úgyhogy nem volt időm komolyabban foglalkozni a dologgal. Még két-három remix elkészítése vár rám, ha azokkal is készen vagyok, akkor a producertársaimmal bevetjük magunkat a stúdióba és elkészítjük az albumom anyagát. Ha minden a tervek szerint alakul, decemberre készen leszünk vele. Rengeteg munkát igénylő feladat, hiszen nem akarom összecsapni, tényleg meg szeretném mutatni, hogy mire vagyok képes. Alaposan kidolgozott melódiák, egy nagy dózis elektro és súlyos vokálok lesznek a lemezen. Épp Leroy-jal tárgyalunk a Prodigyból, valószínűleg vele is rögzítünk néhány vokálbetétet. Már dolgoztunk vele, bámulatos fazon, ha minden jól megy, nagyon vezér dolgok fognak kisülni az együttműködésből. Szóval ígéretes, és már most nagyon feldob a saját album készítésének gondolata.

A jelek szerint fontosak neked a dallamok. Legújabb hangzásod szinte már breakbeat-trance.
- Valóban fontosak a melódiák. Meguntam azokat a zenéket, melyek pusztán a darálásra építettek, valódi muzikalitás nélkül. Túl sok az ilyen lemez manapság. Nem az a lényeg, hogy nyilvánvaló szintiriffekkel legyen telepakolva egy szám, de fontos, hogy legyen benne dallamosság.

Egyes népszerű európai előadók korábban elképzelhetetlen méretű rajongóbázist alakítanak ki manapság az Egyesült Államokban is. Közéjük tartozol te is, aki a Hybrid mellett az egyik legnépszerűbb break-művész az USA-ban.
- El sem hiszem, hogy milyen szédületes tempóban fejlődik a partyszíntér szerte a világon. Ami Amerikát illeti, mindenki másképpen állítja be, sokan fanyalognak az ottani közönségre, de egyáltalán nincs igazuk. Én imádok ott zenélni, hihetetlenül erős és egészséges az ottani klubélet. Csodálatos, hogy milyen komoly breakbeat-bulik vannak például Chicagóban vagy Los Angelesben. A LA-i Spundae például az egyik legjobb klub a világon. Floridában már évek óta nagyon súlyos törtütemes partyk vannak, de az utóbbi egy-másfél évben villámgyorsan zárkózott fel az egész kontinens. Korábban részt vettem egy két hónapos monstre turnén az Államokban, a Crystal Method warmupjaként. Turnébusszal utaztuk körbe az országot, egy életre meghatározó élmény volt. És az amerikai klubberek súlyosan nyomják! Fogják a kis világítórúdjaikat, melyek már mindenhol máshol cikinek számítanak, és azzal táncolnak. Imádom őket! De Ausztrália is bámulatos. Pár évvel ezelőtt még szinte egyáltalán nem létezett ott a mai értelemben vett klubkultúra, manapság pedig az egyik legerősebb break-színtér az övék, olyan tehetségekkel, mint az Infusion, Kid Kenobi vagy Phil K.