Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia
Vágólapra másolva!
Vasárnap este kilenc órától a magyar labdarúgó-válogatott a skót csapattal játszik sorsdöntő mérkőzést az Európa-bajnokság A csoportjának záró fordulójában. A stuttgarti Mercedes-Benz Arénában sorra kerülő találkozó talán az Eb eddigi legizgalmasabb meccse lesz, ugyanis nem csak a mieink lesznek győzelmi kényszerben, hanem a skótok is. A mieink helyzetét azonban nehezíti, hogy a csapatkapitány Szoboszlai Dominik esetleges sérülése körül rengeteg kérdés merül fel, így akár az is előfordulhat, hogy a magyaroknak a vezérük nélkül kell harcba indulniuk.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a 17. férfi labdarúgó Európa-bajnokságról, Németországból.

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re elveszítette a Svájc elleni első mérkőzését, ráadásul magához képest nagyon gyenge játékkal. Marco Rossi szövetségi kapitány azt mondta a meccs után, hogy négy év után először fordult elő, hogy szégyellte csapata teljesítményét. Ezt követően jött a házigazda németek elleni találkozó, ahol a mieink mindent megvalósítottak abból, ami hiányzott a Svájc elleni találkozón, azonban egy botrányos bírói ítélet miatt nem jött össze a pontszerzés, és végül 2-0-s vereség lett a vége. A nemzeti csapatnál azonban most sokkal jobb a hangulat, mint egy héttel ezelőtt, ugyanis a németek ellen mutatott játék remek volt, lehet rá építeni a skótok elleni meccsen.

Rossi megtalálta a csapatát

A Svájc ellen elveszített meccs után rengeteg kritikát kapott Marco Rossi a védelem összeállítása miatt. Bal oldali belső védőnek azt a Szalai Attilát nevezte, aki az idei szezonban mindössze 435 percet töltött a pályán. A jobb oldali belső védő az a Lang Ádám volt, aki március közepén szenvedett első lábközépcsont-repedést, így a szezon utolsó nyolc meccsét ki kellett hagynia a ciprusi Omonia Niciosia csapatában. Az olasz szövetségi kapitánynak azt a döntését is sokan támadták, hogy az Izrael elleni felkészülési meccsen remekül futballozó Bolla Bendegúz helyett azt a Fiola Attilát szerepeltette jobb oldali szárnyvédőként, aki május elején szenvedett vállsérülést, és azonnal meg kellett műteni.

Euro 2024: Germany - Hungary
Dárdai Márton jól szállt be a védelmbe
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A németek elleni kezdőn aztán Rossi két helyen változtatott. Lang Ádám helyére bekerült a csapatba Bolla Bendegúz, így ő lett a jobb oldali szárnyvédő, Lang helyére pedig Fiola húzódott be a védelem közepére. Bekerült a csapatba Dárdai Márton is, aki Szalai Attilát váltotta. A németek elleni játékból kiindulva arra lehet következtetni, hogy Marco Rossi megtalálta a kezdőcsapatát, ráadásul az olasz mester elmondta azt is, hogy neki nincsenek olyan lehetőségei, mint az angoloknak vagy a franciáknak, így ha akarna, sem tudna hat helyen változtatni a csapatán. 

Egy ország aggódik Szoboszlaiért

Azonban könnyen lehet, hogy az olasz mesternek törnie kell majd a fejét az összeállítás miatt, ugyanis információink szerint a csapatkapitány Szoboszlai Dominik kihagyta a válogatott csütörtöki és pénteki edzését is.

Állítólag a Liverpool sztárja nem sérült, mindössze annyi történt, hogy a szombati edzést a regenerációs sátorban kezdte, külön a társaitól, a munka végeztével pedig csatlakozott a kerethez az edzés hátralévő részében. Mindenesetre minden jel arra mutat, hogy Szoboszlai nincs százszázalékos állapotban a sorsdöntő mérkőzés előtt. 

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 2: Group A Germany v Hungary
Szoboszlai játékra nagy szükség van Skócia ellen
Fotó: AFP/Lluis Gene

Marco Rossi aztán a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy Szoboszlai Dominik hosszú szezonon van túl. Esetében nincs szó sérülésről, egyszerűen arról van szó, hogy megfelelően kellett regenerálódnia a találkozóra.

Múltidéző

A nemzeti csapat még sosem játszott tétmérkőzést a skót válogatottal. A két együttes eddig kilenc barátságos mérkőzésen találkozott, a mérleg négy magyar és három skót győzelem mellett két döntetlen, a gólkülönbség 18-14 a mieink javára.

Legutóbb 2018-ban – még Marco Rossi kinevezése előtt – játszott egymással a két válogatott, akkor a szigetországiak 1-0-ra győztek a Groupama Arénában Matt Phillips góljával. 

A legutóbbi magyar siker 2004-ben született Glasgow-ban. Akkor a mieinknél Huszti Szabolcs duplázott, mellette pedig a kapus, David Marshall vétett még egy öngólt. A válogatott akkork szövetségi kapitány a német legenda, Lothar Matthäus volt.

Jöjjön a matematika

Az utóbbi napokban magyar szurkolók folyamatosan azon matekoznak, hogyan juthatna tovább a válogatott, erről pedig Sallai Rolandnak is megvan a véleménye. 

Ha nem látnánk rá esélyt, már nem lennénk itt az Európa-bajnokságon. Szeretnénk a skótok ellen a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. A matek azután lehet releváns, ha megvertük őket. Addig felesleges számolgatni”

 – mondta az 51-szeres magyar válogatott támadó. 

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 2: Group A Germany v Hungary
Sallai Roland kiadta a parancsot: győzni kell
Fotó: AFP/Damien Meyer

Sallainak teljesen igaza van, mi azonban mindenképpen matekozunk kicsit, ugyanis az elmúlt napokban nagyon jól alakultak az eredmények a magyar csapat szemszögéből. 

A mieink jelenleg az A csoport utolsó helyén állnak 0 ponttal, mínusz négyes gólkülönbséggel. Akkor juthatunk tovább, ha legyőzzük a skótokat. Ezen kívül még arra van szüksége Marco Rossi együttesének, hogy:

  • a B csoportban az 1 pontos horvát válogatott ne győzze le az olasz csapatot, és a szintén 1 pontos albánok se győzzék le a spanyolokat. 
  • a C csoportban a 2 pontos szlovének nem szerezhetnek pontot az angolok ellen - ebben az esetben ugyanis a dán-szlovén-szerb hármasból csak egynek lesz minimum 3 pontja.
  • a D és az E csoportban is van már 3 pontos csoportharmadik, így azokkal a kvartettekkel nincs értelme foglalkozni.
  • az F csoportban török-cseh és portugál-grúz összecsapást rendeznek az utolsó játéknapon. A mieink azzal járnának jól, ha sem csehek, sem a grúzok nem nyernének. 

Ha ezeket a levezetéseket nézzük, a papírforma nagyon is kedvez a magyar válogatottnak, így könnyen lehet, hogy egy skótok elleni győzelemmel komoly realitása lenne a mieink továbbjutásának. 

Csodára készülnek a skótok

A skótnak megjött az önbizalma attól, hogy a svájci csapat ellen 1-1-es döntetlent értek el. A maguk szempontjából persze igazuk van, hiszen az Eb nyitómeccsén, Németország ellen valóban borzalmasan játszottak és kaptak ki 5-1-re. A Skócia-Svájc mérkőzésen azonban teljesen más arcát mutatta leendő ellenfelünk. 

Azzal pedig, hogy 1 pontot szereztek, egészen biztosan vérszemet kaptak, mert tudják, hogy egy esetleges győzelemmel és 4 ponttal szinte biztosan nyolcaddöntősök lennének.

Scotland v Switzerland - EURO 2024
Andy Robertson vezetésével történelmet írnának a skótot
Fotó: Anadolu via AFP/Emin Sansar

A The Herald című újságban csütörtökön elképesztő hurráhangulat uralkodott. Minden cikkben dicsérték azt a csapatot, amelyet az első meccs után még temettek. A józanabb hangú szakértők ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy Skócia még soha nem jutott tovább egyetlen nagy torna csoportküzdelmeiből sem. 

Ezt várják a főszereplők

Nagy Ádám, a Spezia középpályása azt mondta, hogy bízik a győzelemben és abban is, hogyha ez meglesz, akkor kapunk egy kis segítséget is fentről.

„Saját magunkkal szemben ez továbbra is elvárás, csak ezzel a nulla ponttal megnehezítettük a helyzetünket, mert számolgatni kellene utána. De még ne rohanjunk előre. Készüljünk fel a skótokra, fejben fel kell frissülni és a pozitív dolgokat kell magunkkal vinni. 

A skót egy fizikálisabb csapat, kevesebbet fociznak, többet túrnak, de ezzel nincs baj, mert mi is tudunk így játszani. Fontos lesz, hogy lezárjuk a területeket. Helyzeteink biztosan lesznek, mert azok az előző két meccsen is megvoltak”

 – mondta Nagy Ádám, aki a németek ellen már a nyolcadik Európa-bajnoki meccsén lépett pályára, így Szalai Ádámot és Kleinheisler Lászlót megelőzve ő lett a nemzeti csapat Eb-rekordere, nem mellesleg már a 10. helyen áll a válogatottsági örökranglistán.

Magyarország, magyar válogatott, központ, főhadiszállás, szállás, Foci EB, labdarúgó Európa-bajnokság, Euro 2024, Euro2024, labdarúgás, euro2024magyarok, Weiler im Allgäu, sajtótájékoztató, Nagy Ádám, NagyÁdám, Nagy Zsolt, NagyZsolt, 2024.06.20.
Nagy Ádám sem a matematikával foglalkozik
Fotó: Mirkó István

Sallai Roland a magyar csapat legveszélyesebb játékosa volt a németek ellen 2-0-ra elveszített mérkőzésen. A Freiburg támadója arról beszélt, hogy a győzelmi kényszerben vajon nyíltabban fog-e játszani a magyar csapat. 

„A németek elleni meccsen sokkal kompaktabbak voltunk és kontrákból mentünk el. Megvoltak a helyzeteink, szerezhettünk volna gólokat. 

Ez a védekezés a skót meccsnek is kulcsa lehet. A Svájc elleni meccsről már nem szeretnénk beszélni. A németek elleni meccs sokkal jobban nézett ki. A gyors átmenetekből való helyzetek kialakítása lehet a kulcs. A helyzeteink eddig is megvoltak, csak értékesíteni kell őket”

 – mondta a 27 éves támadó.


Magyarország, magyar válogatott, Foci EB, labdarúgó Európa-bajnokság, Euro 2024, Euro2024, labdarúgás, euro2024magyarok, Stuttgart, MHP Aréna, sajtótájékoztató, 2024.06.18., sajtótájékoztató
Sallai Roland játékán sok múlhat a skótok ellen
Fotó: Fotó: Mirkó István 

Steve Clarke, a skót válogatott szövetségi kapitánya az Eb előtt azt mondta, a négy pont megszerzése a cél.

„Tudtuk, hogy ez az utolsó meccsen dől majd el. Reméljük, meg tudjuk mutatni, hogy megtanultuk a leckét, hiszem az előző Eb-n is ez volt a célunk, de akkor nem jött össze. 

A játékosok megkapták a regenerációt, információkkal láttuk el őket. Remélem, jó eredményt érünk el. Már az is óriási dolog, hogy azon a ponton vagyunk, hogy egy győzelemmel továbbmehetünk”

 – mondta a skótok mestere, akinek a csapata az előző Eb-n két döntetlent és egy vereséget tudott felmutatni. 

skót válogatott, Steve Clarke, Eb, Euro 2024
A skót válogatott szövetségi kapitánya, Steve Clarke
Fotó: AFP/Miguel Medina

„A magyarok fegyelmezettek, mellette nagyon veszélyesek a labdával. 

Vannak remek játékosaik, akikre figyelnünk kell. Hasonló felállással és rendszerben játszunk. Remélem, a mi rendszerünk kicsit jobb”

 – folytatta Steve Clarke, akit a szigetországban futballozó magyarokról is kérdeztek. 

„Ismerjük Kerkez Milost, Szoboszlai Dominikot és Callum Styles-t, felkészültünk belőlük, mert jó elemzőcsapatunk van. Szoboszlai van a legtöbbet az újságokban, de más top játékosai is vannak a magyar csapatnak” – tette hozzá a 60 éves szakember.

Euro 2024: Germany - Hungary
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Marco Rossi szövetségi kapitány úgy érzi, egy hajóban evezünk a skótokkal. 

„Mindig agresszívak, az első két meccsen is megpróbáltak így játszani. Majd kiderül, hogy játszanak, de egy hajóban evezünk. Nem csak nekünk kell a három pont, hanem nekik is. Szeretnénk nyerni. Ha nem is jutunk tovább, legalább három pontot bezsebelhetünk. A célunk ugyanaz, mint Skóciának” – mondta Rossi, aki ezek után a skótok első két meccséről beszélt. 

„A skótok németek elleni meccsét nehéz értékelni, mert nehéz meccs volt és tíz emberrel játszottak. Ez bármelyik csapatnak rémálom. Bátrak voltak, ismerjük a küzdőszellemüket. A svájciak ellen nagyon jól játszottak, ráadásul balszerencséjük is volt. Nagyon veszélyes a skót csapat, minőségi játékosaik vannak. Jól ismerjük őket. Bízom benne, hogy a legjobb formánkban léphetünk pályára” – folytatta az olasz mester, aki a matematikai kérdést nagyon egyszerűen lezárta. 

Látva az eredményeinket, nincs alternatívánk, csak a győzelem. Tudjuk, hogy ez egy ki-ki meccs lesz mindkét csapatnak. Óriás lesz a nyomás mindkét csapaton, úgyhogy rajtunk extra nyomás most nincs” 

– mondta Rossi, aki elárulta, hogy lesznek változások a kezdőcsapatban, de nevekre ezúttal sem tért ki, az viszont beszédes, hogy Callum Sytles-ról elmondta, hogy készen áll a játékra és az is, hogy Botka Endre volt ott a magyar csapat szombati sajtótájékoztatóján, aki esetlegesen Fiola Attilát válthatja a védelemben. 

A magyar válogatott várható kezdőcsapata:
Gulácsi - Botka, Orbán, Dárdai - Bolla, Schäfer, Styles, Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Varga B.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Mindent egy helyen az Eb-ről