A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
Vágólapra másolva!
A Cristiano Ronaldo által vezérelt portugál válogatott esélyt sem adva győzte le rendkívül magabiztosan 3-0-ra a törököket, ezzel be is biztosította a továbbjutását a legjobb 16 közé. A törökök ezúttal már korántsem voltak olyan élesek és veszélyesek, mint Georgia ellen, miközben a portugálok felszabadultan alakították ki sorra a helyzeteiket.

Az F csoport kvázi rangadóján a Cristiano Ronaldóval felálló Portugália az első meccsen a két bombagólt is rúgva három pontot gyűjtő Törökországgal találkozott a második fordulóban. A portugálok alaposan megizzadtak a csehek ellen, de végül hozták a kötelezőt. Ahogy sok másik csoportban, úgy itt is igaz, hogy az első fordulóban győztes csapatoknak jónak tűnik egy döntetlen, amivel gyakorlatilag továbbjutónak tekinthetők.

Ezúttal azonban a minden meccsen győzni akaró Ronaldo-féle portugálokról, valamint az előzetesen vártnál sokkal jobbnak tűnő törökök lesznek a pályán. Utóbbi csapatban Vincenzo Montella élt egy komoly változtatással: a grúzoknak hatalmas gólt lövő Mert Müldür helyett az AS Romában játszó Zeki Celik került be a kezdőbe, azzal a megfontolással, hogy a Serie A-ban többször is találkozott már a portugálok félelmetes balszélsőjével, Rafael Leaóval.

A portugál kezdőben ezúttal is ott volt a 41 éves  Eb-korrekorder Pepe, aki 2008-ban éppen a törökök ellen lőtte első válogatott gólját.

Első félidő

Bekezdtek a portugálok Altay Bayindir kapusnak már a második percben védenie kellett egy nagyot Ronaldo fejese után. De a törökök sem hagyták annyiban, Diogo Costának is bravúrt kellett bemutatnia a hatodik percben Aktürkoglu próbálkozása után.

Negyedóra többé-kevésbé veszélytelen játék után Rafael Leao indult meg a baloldalon, jól játszotta meg Nuno Mendest, aki középre lőtte a labdát, Vitinha elől még menteni tudott egy védő, de a lábáról pont Bernardo Silva elé került a labda, aki tíz méterről kíméletlenül a kapu baloldalába bombázott (1-0).

Football: UEFA Euro 2024 - 1st round day 2: Group F Turkey v Portugal
Ronaldo egy elterelő fetrengéssel járult hozzá a portugál vezetéshez
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

A 28. percben olyat láttunk, ami ezen a szinten ritka: egy elképesztő öngólt! Joao Cancelo rossz passz után akadt el egy portugál kontra, a megszerzett labdát pedig Samet Akaydin haza gurította a labdát. Csakhogy a törökök belső védője nem nézett fel a mozdulat előtt, így nem látta, hogy Bayindir kapus jön elé, és szépen elgurította mellette a labdát. A kapus és Celik is hiába rohant, utóbbi már csak a gólvonalon túlról tudta kikanalazni a labdát.

A végtelenül nevetséges öngólt ide kattintva tudja megnézni!

Ez volt az Európa-bajnokság hatodik öngólja, miközben "igazi" gólból a legeredményesebbek (Mikautadze, Musiala és Schranz) is csak kettőnél járnak.

török válogatott, öngól
A torna hatodik öngólját hozta össze a török válogatott, míg a portugálok a második meccsükön is kaptak egy ajándékot
Fotó: AFP

A peches öngól után a törökök próbáltak magasabb fokozatba kapcsolni, amivel csak több helyet hagytak a portugálok villámgyors kontráinak.

Második félidő

Tíz percet kellett várni, hogy végleg eldőljön a mérkőzés, az 56. percben egy labdaszerzés után Ronaldo lépett ki a leshatáron innen, rávezette a labdát a török kapusra, majd abszolút ziccerben a balján felfutó Bruno Fernandeshez passzolt, akinek már csak az üres kapuba kellett gurítania (3-0).

Tíz perccel később Ronaldo Bernardo Silvának is szeretett volna egy gólpasszt adni egy olyan szituációban, amiből tízből tízszer a kaput veszi célba. Az ötszörös aranylabdás világsztár annyira felszabadult volt, hogy még ifjú rajongóval készített szelfire sem mondott nemet.

Bár szemre úgy tűnt, hogy a törökök feladták a meccset, és inkább a csehek elleni záró fordulóbeli élet-halál meccsükre koncentrálnak, Montella azért csak beküldte a szurkolók által már percek óta követelt Arda Gülert.

Az utolsó percek arról szóltak, hogy Ronaldo tud-e még több gólpasszt adni, és lesz-e újabb sikeres szelfipróbálkozás, mert kísérletből volt bőven (mi négyig számoltuk), de a biztonságiak az első sikeres akció után már mindenkit megfogtak, és már Ronaldo sem volt annyira készséges.

A lényeg azonban nem változott: Portugália nagyon simán nyerte meg a második csoportmeccsét 3-0-ra, és a németek valamint a spanyolok után harmadikként bejutott a legjobb 16 közé.

Eredmény, F csoport, 2. forduló:
Portugália - Törökország 3-0 (2-0)
Dortmund, BVB Aréna, 60 ezer néző, v.: Felix Zwayer
gól: B. Silva 21., Akaydin 28. (öngól), B. Fernandes 56.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!