Jennifer Lopez bosszút állna Ben Afflecken a válás során

Jennifer Lopez, Ben Affleck
Ben Affleck és Jennifer Lopez egy jobb pillanatukban
Fotó: Instagram.com/benniferxarchives
Vágólapra másolva!
Ben Affleck komoly vagyonára pályázik Jennifer Lopez, a válás során a felét kiperelné a színészből.
Vágólapra másolva!

Jennifer Lopez bosszút forral a férje ellen, az épp zajló válásuk során rengeteg pénzt elszedne Ben Afflecktől. Egy ismerősük szerint az énekesnő a színész 150 millió dolláros vagyonának a felére, vagyis 75 millió dollárra (nagyjából 27 milliárd forintra) pályázik – miközben az ő saját vagyonát 400 millió dollárra becsülik.

"Az egyik kevéssé ismert titok, hogy 

Jennifer fizette a házassági kiadások nagy részét, és most úgy érzi, hogy a férfi tartozik neki.

Összeszámolja a magánrepülőgép számláit, a hoteleket és az étkezéseket, a ruhákat, a kávézásokat, a benzint. A magas megélhetési költségeket az ő pénzéből fizették. Ő fizette az oroszlánrészét annak a 60 millió dolláros villának is, amit megvettek. Ben nagyon sok pénzt vett ki belőle, legalábbis ezt állítja" – mondta a bennfentes a Radar Online-nak.

Az informátor arról is beszámolt, hogy Ben Affleck a házasságuk során folyamatosan morgott a kiadások miatt – így Jennifer Lopez pénzszerzési kísérlete személyes bosszú is: oda üt, ahol a legjobban fáj a színésznek.

"Nem ő az, aki feladta a házasságukat, és komolyan sértve érzi magát, vérre vágyik. Ha Ben jófiúként a házasságban maradt volna, nem foglalkozna ezzel. De elhagyta őt, és Jennifer vissza akar vágni, és most készen áll arra, hogy kemény legyen" – magyarázta a pár ismerőse.

Mi történt az álompárral? 

Jennifer Lopez és Ben Affleck csak két éve házasodtak össze, a kapcsolatuk hamar megromlott. "Épp elmentünk valahová ketten, nem emlékszem pontosan, és ő valóban annyira híres, és ő teszi azzá magát, ezt az emberek imádják. És tényleg fontos, amit ő jelent az embereknek. Míg nekem csak annyit mondanak: »Hé, tetszik a filmed«, neki azt mondják: »AHHHHH! J-LO!« Ez elképesztő, érted, mire gondolok?" – mondta nemrég egy interjúban Ben Affleck, amivel talán a válásuk hátterére is rávilágított.

Ben Affleck a legutóbbi apák napját is a volt feleségével, három gyereke anyjával, vagyis Jennifer Garnerrel töltötte, Jennifer Lopez pedig azóta már egyedül járta meg Olaszországot is, ahol láthatóan igen jól érezte magát. Az énekesnő egyébként már májusban egyedül jelent meg a sztárok nagy eseményén, a MET-gálán, majd Ben Affleck nélkül kezdett el ingatlanokat nézegetni.

Jennifer Lopez és Ben Affleck hiába próbálták titkolni, több forrás is megerősítette, hogy válnak, jelenleg épp próbálják eladni a 60 millió dollárt érő otthonukat. Arról is már korábban lehetett hallani, hogy Ben Affleck elköltözött a közös álomházból, természetesen Jennifer Garner sem ott látogatta meg apák napján.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!