Annak ellenére, hogy a szabadedzéseken, valamint az időmérőn kimagaslóan teljesítettek, a Ferrari joggal bízhatott a hétvégi futamgyőzelemben. Igen ám, de a vasárnapi megmérettetésen a csapat két versenyzője egyszerűen nem tudta felvenni a versenyt a Renault pilótáival, így meg kellett elégedniük a második, illetve a negyedik hellyel.
A csapat sportigazgatója, Jean Todt azonban nem volt túlságosan letörve, ugyanis szerinte csak azért csalódott a csapat, mert bár visszatértek az élre, mégsem tudták megszerezni a futamgyőzelmet.
"Elégedettségre adhat okot, hogy csalódottsággal töltött el bennünket a második illetve a negyedik hely megszerzése, ugyanis mindenki többet várt tőlünk" - mondta. "Emlékszem, hogy pár héttel ezelőtt ezt még csodának fogtuk volna fel."
"A bajnokság egyharmadán vagyunk túl, és még 12 verseny vissza van. Jelenleg a konstruktőrök versenyében 19, míg a pilóták bajnokságában 15 ponttal vagyunk elmaradva az élen állótól, így minden esélyünk megvan arra, hogy harcba szálljunk az idei bajnoki címért."
Todt azonban bevallotta, arra számított, hogy a Spanyol Nagydíjon befogják majd a Renault-ot, ám a magas aszfalthőmérséklet nem kedvezett a Bridgestone gumiknak.
"Azt gondoltuk, hogy gyorsabbak leszünk, mint a többiek, de ez végül nem így történt, amit a magas aszfalthőmérsékletnek tudhatunk be" - magyarázta a szakember. "Egy héttel ezelőtt a Nürburgringen ez a stratégia bevált, így abban bíztunk, hogy ez most is eredményes lehet. Azonban a pálya hőmérséklete, és a különböző gumikeverékek használata ezt nem tette lehetővé."
Bár a Ferrari bízott Schumacher stratégiájában, aki riválisainál több üzemanyaggal kezdte meg a versenyt, Todt szerint akkor sem tudták volna megszerezni a győzelmet, ha könnyebb autóval küldik ki a rajtrácsra Michaelt.
"Nem hiszem, hogy ez változtatott volna valamit" - mondta. "Michael mindössze csak egy pozíciót nyert. Azonban a futamnak már vége. Most Monte-Carlóra kell koncentrálnunk."