A hatfokozatú kézi váltó rövid úton és nagyon pontosan jár,
aki helyette az automatát választja, nagy hibát követ el.
Bár némileg nagyobb erő kell a kar mozgatásához, mint a Mazdában, de ez csak növeli az élvezetet, főleg akkor, ha gyorsan akarunk kapcsolni.
És azt már mondtam, hogy a váltószoknya Alcantarából van? Jól néz ki, de szerencsésebb lett volna, ha a kormányra, vagy a műszerfal felső részére teszik a szintetikus szarvasbőrt, hogy ne tükröződjön a szélvédőben. Apropó, tükröződés: a belső tükörben valahogyan nemcsak az autó mögötti, de a feletti kép is látható volt. A kettő keveredése végig zavart, állandóan azt hittem, hogy valaki közelről követ, mert fura árnyak jelentek meg a tükörben.
Ahogy várható, a kormányzás direkt, de sajnos az elektromos rásegítés és az első tengely messzesége eléggé megszűri a visszajelzéseket. Amikor a sport üzemmód be van kapcsolva, akkor állítólag csökken a rásegítés mértéke, de én nem éreztem különbséget. Az viszont átjött, hogy a menetstabilizáló elektronika ilyenkor több csúszást enged,
már ebben az állásban is lehet egy kicsit a gázpedállal kormányozni kanyarban.
Aki nem driftelni akar, annak ez tökéletes, mert a ESP biztonságáért cserébe nem kell sok élvezetről lemondani.
Persze akár
teljesen ki is iktatható az elektronikus védőháló
(ellentétben például az Alfa Giuliával), ha kilinccsel előre akarunk autózni, amit a kocsi örömmel teljesít a hatásos önzáró differenciálműnek köszönhetően. Még ilyenkor is kiszámíthatóak a reakciók, ellenkormányzással könnyű megfogni a kitörő hátsó tengelyt.
A normál 124-eshez képest nemcsak a lengéscsillapítók, hanem a kanyarstabilizátorok is feszesebbek, amitől rossz úton kicsit jobban ráz az Abarth, de összességében még így is inkább lágynak mondható az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul ötlengőkaros futómű hangolása, ami a magyar utakra ideálissá teszi.
Csak azt kell megszokni, hogy az MX-5-höz hasonló, jelentős oldalirányú dőlés mellett a bólogatás, és ágaskodás, vagyis
a súlypont előre és hátra vándorlása is jelentkezik
fékezéskor és gázadáskor. Például kanyarból történő kigyorsításkor annyira rá tud ülni a hátsó tengelyére, hogy az első kerekei elkönnyülnek (az ívbelső néha nem is ér le), ami alulkormányzottságot idéz elő. Persze ha nem vesszük el a gázt, akkor utána a farát is kiteszi, de azért egy kicsit több első tapadás nem ártott volna.
Eltelik egy kis idő, míg a billegés után a kasztni újra felveszi a vízszintes, stabil helyzetet, de az is igaz, hogy ezektől a túlzott karosszériamozgásoktól
gyorsabbnak, elevenebbnek érezzük a kocsit, mint amilyen valójában.
Ez a trükk már az MX-5-ben is működött, ettől érezzük úgy, hogy a gép folyamatosan kommunikál velünk.
Egy élvezetes Eger-Lillafüred szakasz után az a benyomás alakult ki bennem, hogy a 124-es akkor érzi a legjobban magát, ha legfeljebb 80 százalékon hajtjuk, és nem ostromoljuk a határait. Viszont az MX-5-nél nagyobb élményt ad, elsősorban az izgalmas kipufogóhang és a nagyobb nyomaték miatt.
Annyival azonban nem jobb az Abarth a Mazdánál, amennyivel többe kerül:
extrák nélkül 12 milliót kérnek érte listaáron, de a tesztautó ára már a 13 milliót is meghaladta, ennyiért pedig egy kétszer erősebb Nissan 370Z-t is lehet venni. Összehasonlításképp, a 184 lóerős, csúcsfelszereltségű MX-5 Recaro ülésekkel és vezetéstámogató rendszerekkel is megáll 9,4 millióból, persze nem kizárt, hogy az olasz kocsira is jelentős kedvezményt lehet kialkudni a kereskedésekben.