Rovart irtottak a házban, meghalt egy 11 éves lány Londonban
A lakók közül többen rosszul lettek, a hatóságok kiürítették az épületet.
A lakók közül többen rosszul lettek, a hatóságok kiürítették az épületet.
Az ügyben felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt indult eljárás.
Egy férfi késélezésre hivatkozva csengetett be több lakásba, erőszakoskodott a lakókkal.
Tetten érték, amint ő maga injekciózta a szert egyik ügyfele szervezetébe.
Szerelmi háromszög áll az erőszak mögött.
24 család elviselhetetlen körülmények között, drogosok és önkényes lakásfoglalók szomszédságában, vizelet- és ürülékszagban él.
Egy hét alatt három helyiségbe is betört.
Az ötszázalékos kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése miatt megugrott a lakásépítési kedv Magyarországon.
Egy óbudai büfében és egy régiségboltban is jártak.
A postaládában lévő szórólapokat gyújtotta meg.