Ezért megy Brüsszelbe Magyar Péter: neki pénz, buli és mentelmi jog kell - egy ilyen botrányt egy átlagember nem úszna meg

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
Vágólapra másolva!
Az agresszív baloldali politikus Magyar Péter múlt héten annyira botrányosan viselkedett egy elit klubban, hogy végül a biztonsági szolgálat vezette ki hajnali négy óra körül az „ötcsillagos” szórakozóhelyről, ahova a testőrei kíséretében érkezett. A baloldali politikus agresszíven, garázda módon viselkedett, egy embert megütött. Magyar az egyik jelenlévő kezéből erőszakkal ki is vette a telefonját, majd, miután a biztonságiak kivezették a klubból, a Dunába dobta a készüléket. Magyar Péter péntek hajnali botránya ügyében garázdaság és rongálás miatt több feljelentést követően már aznap megindult a nyomozás. Egy átlagember ezt nem úszná meg, őt viszont védi már a brüsszeli mentelmi jog. A választási kampány során Magyar Péter is többször azt állította, nem veszi fel EP-mandátumát megválasztása esetén, mégis úgy tűnik, hogy a havi 7-8 milliós fizetése és a mentelmi jog megszerzése volt a célja mindvégig.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter múlt péntekre virradóra nagy mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után órákon át folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett egy felkapott pesti, belvárosi szórakozóhelyen. Több vendégbe belekötött, nőket zaklatott, visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett nekik. Egy férfit meg is ütött. A történtekről a jelenlévők folyamatosan videófelvételeket is készítettek. 

Magyar Péter belekötött azokba is, akik telefonnal próbálták rögzíteni a Tisza párti politikus botrányos viselkedését. 

Verbális agresszióról, obszcén beszédről, vállalhatatlan viselkedésről számolt be több szemtanú, akik megerősítették, hogy Magyar erőszakkal elvette és zsebre tette az egyik vendég telefonját, amit később - ezt szintén többen látták - beledobott a Dunába.

 Magyar Péter négykézláb, egy táncoló hölgy lába között a padlón...

Videón is rögzítették, amint Magyar Péter négykézláb mászik a földön...

Miután kidobták a szórakozóhelyről, Magyar Péter bizonytalan léptekkel elindult a pesti rakpart felé.

Több szemtanú állítja, hogy az erőszakkal elvett nagy értékű telefont zsebéből elővéve, a rakpart lépcsőjéről bedobta a Dunába. 

Magyar egy több százezer forint értékű telefont tehetett tönkre. Később a rendőrség megtalálta a telefont.

Egy átlagember nem úszná meg

A fent történteket érdemes abból a szempontból is megnézni, hogy egy átlagember csak úgy nem úszhatná meg, hogy megüt valakit részegen, elveszi a telefonját, aztán a Dunába dobja. Magyar Pétert viszont védi a brüsszeli mentelmi jog. 

EP-képviselőség: Magyar Péter megint lebukott, hogy hazudott

A fentiek tükrében tehát már érthető miért van szüksége Magyarnak az uniós képviselőséggel járó mentelmi jogra, valamint az azzal járó havi nyolcmillió forintos fizetésre. Ha nem rendelkezne ezzel, akkor könnyen elképzelhető, hogy nem úszná meg súlyos büntetés nélkül a botrányos viselkedését. Korábban összegyűjtöttük részletesen, hogy mikor és hol mondta Magyar azt, hogy nem lesz EP-képviselő: 

  • „…nyilatkoztam már korábban, hogy az Európai Parlamentbe biztos, hogy nem ülök be."  Telex – 2024. május 27.  
  • Tehát én továbbra is úgy tervezem, hogy a piacról fogok megélni, hogy ha adott esetben már azt is mondtam egy hónapja, hogy minden további nélkül meg fog tudni élni Magyarországon, a piacon. Hogyha ez nem fog működni, akkor nyilván külföldön fogom ezt megpróbálni, hiszen el kell tartanom a 3 gyerekemet. De nem gondolom, hogy a piacról való megélése és a politikai szereplés, vagyok inkább közéleti szereplésének hívnám, az ellentmond egymásnak. Én nem készülök arra, hogy akár 3 hónap múlva, akár fél év múlva bármilyen fizetett politikai státusom lenne ……nem ebből kívánok megélni. 444 – 2024. március 13. 
  • Azt tartanám logikusnak, hogy én vezessem majd a TMM által támogatott pártlistát az EP-választáson, de erről majd a pártunk és a partnerpárt dönt közösen. Ugyanakkor nincs ambícióm arra, hogy európai parlamenti képviselő legyek, én 2026-ig, az országgyűlési választásokig itthon szeretnék dolgozni, hogy visszavegyük a hazánkat. Blikk – 2024. április 3. 
  • Én fogom vezetni a listát, de én nem fogok kimenni Brüsszelbe, ezt megígérhetem! Itthon fogok dolgozni azért, hogy minél előbb kormányváltás legyen Magyarországon. Mezőhegyesi fórum – 2024. április 19.  
  • Én fogom vezetni ezt a listát, de én nem tervezem, hogy kimegyek Brüsszelbe, nyilván most a nevem miatt az esetleg hasznos. Én itt szeretnék itthon dolgozni június után is, és  építeni ezt a közösséget. Sarkadi fórum – 2024. április 18.  
  • Riporter:  Egy kicsit kicsit túl vagyunk  már ezen  a kiválasztás után és ráadásul egy pécsi származású hölgy lesz az, aki ugye valójában az első helyen van, miután Ön azt mondta, hogy nem fog Brüsszelbe és Strasbourgba politizálni…

Magyar végig igenlően bólogat, míg a riporter beszél, majd így szól: 

Magyar: Így van.” 
Szabad Pécs – 2024. április 24. 

Összességében Magyar Péternek a legfontosabb, hogy pénze és mentelmi joga legyen - így bulizhasson tovább. Persze, mivel köztörvényes bűncselekményt követett el, az Európai Parlamentnek ki kellene őt adni, de Magyar bízhat abban, hogy a szélsőbaloldali európai képviselők mindenáron, törvénytelenül is megvédik.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!