John Mayall a hatvanas évek derekán szinte kuriózumnak számított Amerikában: fehér ember, aki forró, ösztönös blues muzsikát játszik, méghozzá zsigerből. Legendás bandájában, a Bluesbreakers-ben olyanok fordultak meg, mint Eric Clapton, Mick Taylor (Rolling Stones), Andy Fraser (Free) vagy Peter Green (Fleetwood Mac). Eric Clapton egész konkrétan ebből az udvartartásból emelkedett a szupersztárok sorába, Mayall pedig későbbi karrierje során még számos ifjú gitárvirtuózt indított el a pályán: nem csoda, hogy amolyan "mesterként" tartják számon blues berkekben.
Hívei a következő szavakkal beszélnek a blues-rock fehér mágusáról: "John Mayall bácsi mindent csinált, énekelt, zongorázott, szájharmonikált, még dobolt is, nem csak a lábával. Most már legalább tudjuk. Meg azt is, hogy vélhetőleg a világ egyik legjobb élő blues zenészét és zenekarát láttuk-hallottuk. Ezek olyan zenét csináltak, hogy a hajam hullámokban váltakozott a tarajos kiskakas és az orgazmus után pihegő szarvasbika között, végül megállapodott mint jóllakott kígyó, aki legalább két nőt falt fel az elmúlt huszonnégy órában."