

Súlyos börtönbüntetést kapott egy francia sportújságíró
Tizenhárom hónapnyi fogva tartás után hozták meg az ítéletet.
Tizenhárom hónapnyi fogva tartás után hozták meg az ítéletet.
A dubaji focizgatás után évekig a rács mögött ülhet majd a válogatott klasszis.
Az biztos, hogy nem teljesen ártatlan, de az is biztos, hogy nem annyira ostoba, ahogy az látszik.
Újabb fordulatot vett a gyermekpornográfiával vádolt futballista ügye.
A sokkoló pillanatokat biztonsági kamerák is rögzítették.
A marihuánaértékesítésből élő Shawn Kempet ennél nyugodtabbnak gondoltuk.
Lassan véget ér a tárgyalás.
Életfogytiglan börtönbüntetést kaphat a szörnyű bűncselekményért.
Több mint tíz év után született meg az immár jogerős ítélet.
Vesztegetés miatt kell bűnhődnie a korábbi PL-játékosnak.
Történelmi nap lehet a vasárnapi.
Nem kevesebb, mint 190 pitbull kutyát foglaltak le tőle.
Három év után született meg a vártnál sokkal súlyosabb ítélet.
Akkor tudták meg, hányadán állnak, amikor a focista megkezdte a börtönbüntetését.
A korábbi Premier League-játékos ügye hatalmas visszhangot váltott ki hazájában.
Az egykor szebb napokat is megélt csapat szerint a trénert megilleti az ártatlanság vélelme.
Egy hosszú történet végére került most pont.
Mintegy 2,7 milliárd forintot fogadott el kenőpénzként.
A Real Madrid korábbi brazil válogatott játékosa kilencéves börtönbüntetést kapott.
Amikor az egykor világhírű teniszező börtönben volt, a fegyőrök róla is üzengettek egymásnak. Ezek az üzenetek kaptak most nyilvánosságot.