

Még pontot sem szereztek idén, 2027-ben már bajnokok lennének az F1-ben
Flavio Briatore szerint olyan módszerekre van szükségük, mint amilyenek a Renault-nál voltak.
Flavio Briatore szerint olyan módszerekre van szükségük, mint amilyenek a Renault-nál voltak.
Ennyire figyelmetlen lenne, vagy az egész egy marketingfogás?
Az Alpine olasz elnöki tanácsadója ezúttal Adrian Newey-ról próbált tréfásat mondani.
Pedig nemrég még Mick édesanyja, Corinna Schumacher is lobbizott a fia érdekében.
A legendás csapatfőnök a 2008-as szingapúri botránya óta először kapott szerepet a Forma-1-ben.
A német sportsajtó már tényként közli a Forma-1-es idény eddigi legnagyobb hírét.
Már kiengedték a kórházból az olasz szakembert.
Az olasz szakember biztos benne, hogy Verstappen idén megszerzi harmadik világbajnoki címét.
Azt is elmondta, melyik csapatról vehetnének példát az olaszok.
Az új csapatában siker várhatja az első vezetés után elégedett spanyol pilótát.
Flavio Briatore elégedett az új feladataival, amelyekkel megbízta őt a sportág vezére.
A pórul járt Alpine csapatfőnöke szerint a két versenyző menedzsmentje összejátszhatott.
Flavio Briatore érkezését közleményben erősítették meg.
Alain Prost megerősítette, hogy elhagyja a csapatot, miután nem fogadta el az új szerződést.
Leclerc balesete sokakban felidézte, mit csinált 15 éve a legendás pilóta.
A vele napi kapcsolatban levő Flavio Briatore beszélt a balesetet szenvedett pilóta állapotáról.
Az olasz üzletember klubját korábban bezárták, mert 60 alkalmazott kapta el a fertőzést.
Az egykori csapatfőnök egyik pilótája azonban a brit versenyző mellett tette le a voksát.
Flavio Briatore és Helmut Marko már tünetmentes, beszámoltak a tapasztalataikról.
Nagy rajongója Charles Leclerc-nek, akit hamarabb ültetett volna a finn helyére.